• NV - 1D - A kategória - Sophie_Goldy

Az első érintéstől az utolsóig szikrázott a levegő

- Clarisse! Clair, siess már, el fogunk késni! - szűrődött be barátom lágy hangja a fürdőszoba-ajtón.

- Jól van, várj még egy percet! Annyit csak kibírsz már, nem? - kiáltottam vissza. Greggel pont ma, december 31-én lettünk kétévesek. Na, nem úgy értem, hogy éppen kinőttük a tipegőnket, és szoktunk át  a bébipapira, hanem két éve, egy szilveszteri bulinan jöttünk össze. Pontosabban, a legjobb barátunk buliján, egy ominózus Felelsz vagy mersz?-játéknak köszönhetően. A tipikus „hét-másodperces-smárolás-a-hálószobában”-feladat esete.

Kiléptem a fürdőből, és megpillantottam Greg tökéletesen bezselézett, szinte ébenfekete haját, ami csak még férfiasabbá tette arcvonásait és majdnem hófehér bőrét. Ahogy végigmért engem a testhez simuló, csónakos vállú királykék felsőmben és fekete csőgatyámban, éreztem, ahogy a bőröm minden egyes pillantásába beleborzong. Mindig is megigéztek arany-barna szemei. Mivel már kezdett számomra kínossá válni a bámulása, így inkább viccesen, illegve-billegve körbefordultam a tengelyem körül, mire felnevetett.

- El vagyok ájulva - lépett elém, és karjával átölelte a derekamat.

- Szóóóval - kulcsoltam össze a kezem a tarkóján. - Megbocsájtod a kétórás készülődésemet?

- Persze - mosolyodott el. - De öt és fél percet késni fogunk. - És közelebb húzva magához, hosszasan megcsókolt.

- Inkább hat percet - jegyeztem meg vigyorogva, mikor elváltunk egymástól. Felnevetett, majd cipőt húztunk, és kocsiba ülve elindultunk otthonról. Igen, összeköltöztünk. Mivel mindkettőnket felvett a manchesteri egyetem a nyáron, de London túl messze van, és ugyanúgy, ahogy egy normális albérlet, a kollégium is nagyon drága a nagyvárosban, így egy hozzá közeli kisvárosba költöztünk együtt, Holmes Chapelbe. Greg kiskorában itt élt, amikor még együtt voltak a szülei, és most, tizenakárhány évvel később megkaptuk az apja ikerházának egyik felét. Barátomnak régi jó barátja a híres One Directionből ismert Harry Styles. Ő hívott meg minket a bulijára.

Greg leparkolt a ház előtt, és hozzám fordult:

- Nézd, nagyon sok gyerekkori barátom van most itt, szóval ha a tömegben elveszítenénk egymást… - kezdte, de félbeszakítottam:

- Feltalálom magam - legyintettem, majd nyomtam egy finom csókot a szájára. Elmosolyodott, majd kiszálltunk a kocsiból. Csöngetés nélkül beléptünk a bejárati ajtón, és ahogy meglátta pár srác a barátomat, rögtön vállon ragadták, és nagy hátbaveregetések közepette el is nyelte őt az embersereg. Egy ideig tétován álltam az előszobában, majd felakasztottam a kabátomat a ruhásszekrénybe, és célirányosan megkerestem az italokkal megrakott asztalt. Öszedobtam magamnak egy rumoskólát, és az asztal szélének dőlve figyeltem a táncoló, hangosan nevető, vagy éppen fetrengő(?) embereket. Nagy az ünneplés, ahhoz kétség sem férhet. Sikerült kiszúrnom egy szabad helyet a kanapén, így a papírpoharammal a fejem felett egyensúlyozva átvágtam a tömegen, és levágódtam az ülőhelyre. A lábamat keresztbevetve hátradőltem, és tovább iszogattam az italomat, amikor is lehuppant mellém egy göndör hajú srác.

- Szia, személyesen még nem ismerjük egymást - mosolygott rám kedvesen, ahogy zöld sze-meivel fürkészett. Bár csak köszönt, de rekedtes hangjától libabőrös lett a karom. - Harry vagyok, a házigazda - nyújtotta a kezét. - Te pedig Clarisse, Greg barátnője.

- Clair - ráztam vele kezet. - A Clarisset nem használják túl gyakran a barátaim. Ugye, nem Greg küldött, mert egyedül vagyok? - kérdeztem grimaszolva, mire Harry nevetve megrázta a fejét. - És mesélt rólam? - húztam fel a lábamat magam alá, hogy a srác felé tudjak fordulni.

- Igen, bár nem sokat. Azt például kihagyta, hogy nem használsz Photoshopot a képeiden, hanem tényleg ilyen gyönyörű vagy - csípett az ujjai közé egy tincset vöröses hajamból, majd a fülem mögé tűrte. A fejemet lehajtva küldtem egy finom célzást, hogy ne bókoljon olyan vadul, bár nem is tagadtam, hogy nem estek jól a szavai. Megértette a jeleket, és kezét visszaejtette az ölébe. – És, hogy érzed itt magad?

- Sokat nem mondhatok, mivel eddig nagyon nem vetettem bele magam a vad bulizásba – feleltem. - De vettél kólát, szóval tízből nyolc pontot érdemel a kis partid - villantottam rá egy mosolyt.

- És hogy szerezzem meg azt a két pontot? - vigyorgott rám perverzen.

- Hát úgy nem fogod, ahogy gondolod - vágtam vissza.

- Most miért? Tudod, hogy tartja a mondás; egy szerelem jó, kettő kiváló! - suttogta a fü-lembe.

- Te most komolyan a Sims2-ből idézgetsz nekem? - távolodtam el tőle, hogy láthassam az arcát. Láttam, ahogy elsötétült smaragdzöld szemeivel a szemem és a szám közötti területet járja be. Nem tudom, hány másodpercig tartott, amíg bebarangolta a tekintetével az arcom, de elöntött a hirtelen forróság, a zene a fülemben dobogó vértől hirtelen elhalkult, és éreztem, ahogy egyre jobban emelkedik meg a mellkasom, hogy levegőhöz jussak. Hogy valamennyire meg-nyugodjak, gondoltam, lehunyom a szemem, de a tekintetem megakadt Harry ajkán, ahogy éppen megnyalta azt. Beharaptam a számat, és gyorsan elkapva a tekintetem kettőnk közé emeltem a poharamat, amit üresen találtam.

- Kérsz még inni? - kérdezte, ahogy ő is a papírtárgyra pillantott. Bólintottam. Ahogy kivette a kezemből a poharat, egy pillanatra összeértek az ujjaink. Az a kis érintés is a bőrömre égette magát. Mikor a tömegen átvágva eltűnt a szemem elől, megköszörülve a torkomat helyezkedtem egy kicsit a kanapén, mikor valaki hirtelen hátulról átkarolta a vállamat.

- Jól vagy, kicsim? - duruzsolta a fülembe Greg. Mosolyogva felé fordítottam a fejem.

- Aha, minden rendben - nyomtam egy puszit az arcára. - Mindenki itt van, aki számít? - kérdeztem, ahogy egy rakoncátlan tincset visszasimítottam a frizurájába.

- Igen, mindenkiről tudom, hogy hol van - nézett sokatmondóan a szemembe, majd megcsókolt. - És ne menj messzire, éjfélkor meg akarlak találni - nyomott még egy csókot a számra, majd továbbállt. Abban a pillanatban a házigazda is visszaérkezett mellém, az italommal a kezében. Ahogy lehuppant mellém, elvettem tőle a rumoskólámat, és rögtön bele is kortyoltam. Nagy nehezen, de sikerült nem kiköpnöm.

- Jézus, ez baromi keserű – köhécseltem. - Milyen arányban öntötted a piákat?

- Hát, olyan… harminc-hetvenben. Miért? Hogy iszod? - kérdezte hátradőlve, a poharát a re-keszizmán megtartva.

- Így, de a kóla a hetven százalék – méltatlankodtam. - Tanultál te alkoholmértéket tizenhat évesen?

- Minek? Én pasi vagyok - vigyorgott rám, amivel engem is mosolyra késztetett. - De nem muszáj meginnod, ha nem akarod - tette hozzá lágyabban.

- Ja, nem. Csak nem erre számítottam, mostmár óvatosabb leszek vele – legyintettem. - Nem akartál rosszat. - Erre kedvesen elmosolyodott, és felém nyújtotta a papírpoharát. Koccintottunk, majd folytattuk a beszélgetéseket; mesélt nekem Greg gyerekkori csínytevéseiről, a bandájáról, és én is megosztottam vele a gimis éveim egy-két röhejes, vagy éppen kegyelten történeteit. Nagyon jól éreztem magam Harryvel, ahogy belemerültünk a társalgásba, úgy engedtem fel én is egyre joban a buliban. Egyszer csak megszólalt a hangszórókból az I love it  az Icona Poptól. Ösztönösen pattantam fel a kanapéról. A srác értetlenül pislogott rám.

- Na, mi van? Végre egy szám, amit én is szeretek, és fel sem kérsz táncolni? - tártam szét a karom. - Hát milyen házigazda az ilyen?

- Ó, táncolni akarsz? Akkor gyere, én vagyok a parkett ördöge! - vigyorgott, majd meg-ragadta a csuklómat, és a ugráló tömeg közepébe vetettük magunkat. Harryvel szemben állva tánc közben - mint mindig - lehunytam a szemem, és ütemre kezdtem el ringatni a csípőmet. A karom egy idő után magától emelkedett a levegőbe, a tincseim csapkodták az arcomat, legszívesebben teljes erőmből felugrottam volna a plafonig, de ahhoz túl nagy volt a tömeg. Egyszer csak éreztem, ahogy egy kéz csúszik a derekamra, így kinyitottam a szemem. Harry volt az, kipirultan vigyorgott rám.

- Majdnem leverted a piákat! - kiáltotta túl a zenét röhögve.

- Jézus, bocsi! - nevettem fel. - Jaj, nagyon nincs itt levegő… - legyeztem magam előtt a kezemet. - Lehet, kimegyek kicsit levegőzni - mondtam Harrynek, aki erre finoman megfogta a kezem, és kihúzott a tömegből egy üvegajtó elé. Elfordította benne a kulcsot, és kimentünk egy kicsi erkélyre. A csípős, decemberi levegő megcsapta az arcomat, és ahogy megtámasz-kodtam a korláton, éreztem a friss hó illatát.

- Jobb már? - kérdezte a srác, miközben becsukta maga után az ajtót, de még így is tisztán lehetett hallani a bent szóló zene minden egyes ütemét.

- Igen - hunytam le a szemem, ahogy egy nagyot szippantottam a jeges levegőből. - Köszö-nöm - mosolyogtam rá.

- Tudod, reméltem, hogy Greg elhoz ide magával - állt meg mellettem tétován. A korláton nyugvó jobb karomra helyeztem a súlyomat, hogy felé fordulhassak. - Mióta mutatott rólad egy képet a nyáron, és egy videót, ahol éppen az osztálytársaitokkal ökörködtök, türelmetlenül vártam azt a pillanatot, amikor személyesen is megismerhetlek. Nem tudom, miért… valami megfogott benned, annak ellenére, hogy nem is ismertelek. Meg akartam tudni, hogy milyen is a személyiséged.

- És mi a diagnózis? - kérdeztem erősen artikulálva, hogy oldjam a hangulatot. Harry hangosan felnevetett, mire én is elmosolyodtam.

- Szerintem nem lepődsz meg, ha azt mondom, hogy te vagy a legviccesebb lány, akivel valaha is találkoztam - mosolygott rám. - Emellett intelligens… gyönyörű… talpraesett… - Minden egyes szerinte rám jellemző tulajdonság említésével közelebb lépett hozzám. Ahogy egyre kisebb lett köztünk a távolság, úgy vert egyre gyorsabban a szívem, és lett egyre apróbb a gyomrom. A végére kis híján összeért az orrunk. Az utolsó szónál már csak suttogott, mégis visszhangzott a fejemben rekedtes hangja. - Tökéletes.

Finoman végigsimított az államon, majd keze a nyakamra csúszott. Zöld szemei megcsil-lantak a ház ablakain kiszűrűdő fényben. Most másképp nézett rám, mint amikor a kanapén ücsörögtünk. Valahogy… lágyabb volt. Igazibb.

Fejét a homlokomnak döntötte, és másik kezével az ujjaimba kulcsolt. Az alsó ajkamat beharapva visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mi lesz a következő lépése, amikor kinyílt az erkély ajtaja. Niall lépett ki hozzánk, hogy szóljon Harrynek; nemsokára meglepetéskoncertet ad a banda, így visszamentünk a házba. A fülledt, meleg levegő azonnal megcsapta az arcun-kat, a zene ütemét újra a gyomromban éreztem visszhangzani, és az emberseregben azt sem láttam, hogy merre megyek. Egyszer csak azt vettem észre, hogy elkeveredtem Harry mellől, de nem este kétségbe, mert a következő pillanatban megláttam Greget, ahogy a haverjaival és egy-két lánnyal beszélget. Amint ő is észrevett engem, felém intett, hogy csatlakozzam hozzá-juk, így a társasághoz léptem.

- Fiúk-lányok, bemutatom a barátnőmet - karolta át a nyakamat -, Clair Huntingtont - a srácok kedvesen mosolyogva, a lányok elég érdekesen méregetve minket biccentettek.

- Az előbb Harry Stylesszal láttalak az erkélyen - mondta az egyik szőke lány. - smároltatok.

- Ez hülyeség - néztem rá furán. Greg felém fordult, méregetett pár percig, majd legyintett. Tudta, hogy nem hazudok. Harryvel nem volt semmi… te jó ég, de miért gondolok arra, hogy bár lehetett volna akármi is?

- Kedves holmes chapeli bulizóóók! - szólt bele a mikrofonba Harry, mire a tömeg egy emberként kiáltott fel. - fél óra múlva éjfél, így szeretnénk a fiúkkal játszani nektek egy szá-mot. Nyomassuk! - és felcsendült a Best Song Ever. Greg finoman megragadott, és behúzott a táncoló tömegbe, majdnem egészen az első sorba. A derekamat átkarolva kezeimet a nyaka köré fonta, úgy billegtünk egyik oldalról a másikra, majd egy idő után elváltunk egymástól, és a többi vendéggel együtt ugráltunk a zenére.

Miután a fiúk kiénekelték az utolsó hangokat is, Zayn visszaállt a zenekeverőpult mögé, magában „DJ Malik! DJ Malik!”-ot mondogatva. Harry odalépett hozzá, súgott valamit a fülébe, majd elindult felém és Greg felé. Zayn egy lassú számot indíott el, P!nktől a Just Give Me A Reasont.

- Bocs, Greg - szólította meg barátomat a srác. - Lekérhetem a hölgyet? - és felém nyújtotta a kezét.

- Persze, nem gond! - legyintett mosolyogva Greg, így Harry finoman, mintha legalább is porcelánból lennék, megfogta a kezem, és közelebb lépett hozzám. Keze a derekamra csúszott, fejét pedig ugyanúgy a homlokomnak döntötte, mint az erkélyen.

Zayn egymás után játszotta a lassú számokat, és egyre több pár állt be táncolni körénk, de nagyon nem vettünk róluk tudomást. Greget azóta nem is láttam, hogy Harry lekért tőle. Remélem, nem haragszik nagyon.

- Min agyalsz? - kérdezte hirtelen Harry.

- Semmin, csak Greg egy ideje mintha felszívódott volna… nem akarom, hogy rosszul érezze magát miattunk.

- Érzel még iránta valamit? - érdeklődött tovább.

- Persze.

- Na.

- Most miért?

- Szerintem ha éreznél iránta valamit, akkor a kanapén produkált viselkedésem után nem kéretted volna fel magad táncolni, hanem elküldtél volna olyan melegebb égtájakra, ahol fülledtebb a levegő, mint ebben a házban - ezt hallván akaratlanul is elnevettem magam. - A másik meg az erkélyen történtek. Még számomra is egyértelmű volt, hogy ugyanazt szeretnénk - nyalta meg az alsó ajkát. - És most, az előző mondatod; azt mondtad, hogy nem szeretnéd, hogy Greg rosszul érezze magát miattunk. Nem miattad, nem miattam. Miattunk - ismételte újra az utolsó szót - szóval?

- Szeretem - mondtam ki.

- Csak…?

- Csak… - a francba. A csávó beletrafált - csak nem úgy, mint ahogy… mást tudnék - sütöttem le a szemem. Féltem kimondani, hogy nem úgy szeretem Greget, mint ahogy Harryt tudnám.

- Ahogy rátok néztem, azt kell mondjam, ő sem úgy érez irántad, mint ahogy én tudnék - kerültem Harry pillantását. Nem tudtam a szemébe nézni, mert tudta, hogy tudom, hogy igaza van. Ekkor Zayn beleszólt a mikrofonba:

- Perrie! Gyere ide, veled akarok visszaszámolni! 10…9…8…

- Clair, mindjárt éjfél - suttogta Harry a fülembe - kérlek, ne hagyj itt - kezével végigsimított a járomcsontomon, miközben a tömeg már 5-nél járt a visszaszámlálásná. Három…

Kettő…

Egy.

Harry ajkait a számra tapasztotta. Teljesen összesimultunk, és kezeit a derekamon pihentetve szorított magához, úgy, mint aki soha többet nem akarna elengedni. Karomat a nyaka köré fontam, és egyik kezemmel göndör fürtjeibe túrtam. Nagyon régen váltott ki belőlem ilyen erős érzelmeket, mint ő. Eddig nem is tudtam róla, de hiányzott ez az érzés. Greggel való kapcsolatom eleje sem volt ilyen intenzív. Olyan érzés volt Harry karjaiban lenni, mintha mindig is hozzá tartoztam volna, ő pedig hozzám.

Mikor szétváltunk, ő elmosolyodott, és szinte vibrálva a boldogságtól, vállgödrömbe temetve az arcát még egyszer szorosan megölelt. Ahogy elnéztem a válla felett, megpillantottam Greget. Ott állt a falnak támaszkodva, és minket figyelt. A vér kifutott az arcomból, és el-fogott a mardosó bűntudat, hogy nincs a csók miatt bűntudatom. De Greg arcáról nem olvastam le sem csalódottságot, sem sértettséget. Még  szomorú sem volt. Sőt… mosolygott. Mikor észrevette, hogy őt figyelem, még szélesebb vigyorra húzódott a szája, és biccentett. Kibontakoztam Harry karjaiból, és odaszaladtam hozzá.

- Greg, nézd… én… - kerestem a szavakat, de megkukultam. Annyi minden történt, és olyan gyorsan…

- Clair, ne izgulj. Lássuk be, egy ideje csak azért vagyunk együtt, mert itt csak egymást ismertük. Tudtam, hogy nem érzek irántad úgy, mint régen, és azt is, hogy te sem irántam. Harrynek pedig mindig is tetszettél. Általában a beszélgetéseink során ő volt az, aki szóba hozott téged, nem pedig én. A buli elején, mikor egyedül ültél a kanapén, mondtam Harrynek, hogy próbálkozzon be, mert tényleg nem bánom. És ahogy néztelek titeket, azt kell mondanom, hogy az első érintéstől az utolsóig szikrázott a levegő - szavait hallva könnybe lábadt a szemem, és a boldogságtól és megkönnyebüléstől zokogva a nyakába borultam.

- Nagyon-nagyon szerettelek - suttogtam a fülébe.

- Tudom - hallottam a hangján, hogy mosolyog. - De egy csókkal még mindig tartozol - váltunk el egymástól, és látványosan jobbra fordította a fejét, hogy a bal orcája legyen velem szembe. Hangosan felnevettem, és nyomtam egy hatalmas puszit az arccsontjára, aminek helyén halványan ott maradt a korallszínű rúzsom.

- Te voltál az első igazi szerelmem - mondtam mosolyogva, miután újra szemben álltunk egymással. - És te is maradsz, akár véget ért ma, akár nem.

- Ezzel én sem vagyok másképp - simította le a könnyeimet az arcomról. - Na, de menjél! Harry sokkal féltékenyebb típus, mint én, és ha meglátja, hogy velem enyelegsz, lesz ne mulass! - vigyorogva visszamentem Harryhez, aki aggódóan fürkészte az arcomat.

- Haragszol?

- Miért? Hogy a bará… khm. Szóval, hogy a volt barátom a kapcsolatunk utolsó perceit azzal töltötte, hogy összehozzon azzal, akiről tudja, hogy erősebb érzéseket táplál irántam, mint ő? - mosolyogtam rá, mire újra megcsókolt.

- Boldog új évet - nyomott egy puszit a homlokomra is.

- Boldog új évet - öleltem át a derekánál.