• NV - 1D - B kategória - Nagy Dorina

Utolsó kívánság

Reménykedtem, hogy még álmodok, de tudtam, hogy már nem… Lassan kezdtem kinyitni a szemem. A reggeli fény még bántotta, amitől hunyorognom kellet. Megdörzsöltem majd felültem. Egy ásítás kíséretével felkeltem és belebújtam mamuszomba és lassan a lépcső felé csoszogtam. Elég morcos kedvemben ébredtem, de rögtön rájöttem, hogy ma találkozni fogok vele így kedvem felderült. Besétáltam konyhába ahol édesanyám éppen az asztalnál a reggelijét ette.

-Jó reggelt-köszöntem oda neki majd a hűtőhöz mentem és elővettem egy doboz tejet.

-Jó reggelt- mondta halványan. Kicsit furcsa volt a hangja így oda néztem. Arca szomorú volt, meggyötört. Halványan rám mosolygott.

-Jól vagy?- kérdezte kedvesen

-Igen- mosolyogtam majd leültem mellé egy tálal és a kedvenc müzlimmel-miért ne lennék?- néztem rá kérdően miközben a tálamba öntöttem egy kis tejet.

-Semmi csak…- rázta meg a fejét. Kezemhez nyúlt-ugye tudod, én itt vagyok neked, velem beszélhetsz, bármikor nem kell elfojtanod az érzéseidet- simogatta meg kézfejem.

-Rendben anya-tettem rá a kezem az övére majd neki láttam az evésnek. Szemem sarkából még mindig láttam, hogy engem néz.

-Anya?- néztem rá.

-Semmi... semmi egyél csak-mosolygott. Hát jó... Gondoltam majd visszatértem müzlim majszolásához.

Miután végeztem a mosogatóhoz indultam, de anyám kivette kezemből tányéromat.

-Majd én elmosom, menj csak- simogatta meg vállamat. Az anyám ma egyre furcsább. Mi üthetett belé? Majd kiderítem, de most nem tudok másra koncentrálni, mint hogy Vele találkozok. Megbeszéltük, hogy a kedvenc helyünkön találkozunk az egyik közeli parkba. Ez az ország egyik legszebb parkja, nyáron és tavasszal egyszerűen csodálatos, ahogy a virágillat át jár rajta. Elképesztő látvány. A gyerekek nevetése, a madarak csiripelnek, egyszóval tökéletes hely...

-Én akkor megyek, felöltözöm-mutattam a lépcső felé majd felindultam. Nyár volt és nagyon meleg ezért egy egyszerű összeállítás mellet döntöttem, hajamnak sem szenteltem több időt hagytam, hogy vállamra omoljon, tudtam, hogy Ő így szeret, ilyen természetesen… Belenéztem a tükörbe, kicsit megijedtem, amikor egy elsápadt arcú lánnyal álltam szemben. A tükörben lévő lánynak szemei alatt hatalmas karikák voltak, mintha napok óta nem aludt volna,arca összenyomott volt. Tudtam, hogy magamat nézem, de nem akartam elhinni. Miért nézek így ki?

Mielőtt elindultam volna, anyumnak beszóltam, hogy elmegyek, de utánam kiabált.

-Audrina várj! Hová mész? - nézett rém ijedt tekintettel.

-Egy barátommal találkozom-mosolyogtam

-Nem felejteted el ugye hogy…ma.. kérlek siess haza- szorította meg karom.

-Anyu sietnem kell bocsi,szia- léptem ki az ajtón de még hallottam, hogy utánam szólt.

-Vigyázz magadra…

Végig sétáltam a megszokott kis keskeny járdán, ami a parkhoz vezetett. Jó kedvem volt és tudtam, hogy csak miatta.. Egy nyári szellő átjárt rajtam, amitől kicsit megremegtem, szívem szúrni kezdett…nem tudtam mitől..

Végre befordultam a sarkon és már láttam is a távolban az én menedékhelyemet, mikor oldalra pillantottam két lányt láttam. Engem néztek… sutyorogtak valamit. Mikor észrevették, hogy nézem őket rögtön elfordultak. Mi van ma mindenkivel? Nem értem… Rögtön a szokásos padunkhoz vettem az irányt. Elszomorodtam, amikor nem volt ott. Leültem majd vártam. 

Nézelődtem gyerekek játszottak,fiatalok sétálgattak egy kellemes napnak tűnt, de akkor miért érzem furcsán magam?Mintha valami nem lenne jó…Vártam, vártam de nem jött már kezdtem feladni a reményt amikor hirtelen valaki leült mellém. Harry volt az.

-Jézusom Harry halálra ijesztettél- kaptam szívemhez, majd bele akartam ütni vállába, de szerintem mellé ment, mert nem éreztem.

-Irónikus- mormogott maga előtt. Kérdőn néztem rá, megrázta fejét.

-Bocsi nem akartalak megijeszteni- nevetett, de hiányzott ez a hang, mintha már nagyon rég hallottam volna. Valamiért nem tudok rá haragudni. Egy hatalmas mosoly szökött arcomra.

-Hiányoztál- mosolyogtam

-Te is nekem picur- nevetett megint. Mintha angyalok nevetnének olyan a hangja. Nem evilági az biztos…Csak néztük egymást,és vigyorogtunk egymásra. Tekintetemet a parkra szegeztem körül néztem. Feltűnt, hogy páran bámulnak minket. Persze megértem mivel Harry híres és igazán jó képű meg minden, de én… Mióta ismerjük, egymást legjobb barátok vagyunk, nem beszéltünk még róla, de mind ketten többet éreztünk egymás iránt, mint barátság … mindent megbeszélünk egymással,mindig számíthatunk a másikra. Most még is úgy éreztem, hogy mintha valami távolság lenne köztünk, nem értettem miért…

-Szóval mi a helyzet?Jól vagy?- kérdezte majd egyik karját rátette a pad háttámlájára

-Semmi érdekes…de miért kérdezgeti ma mindenki, hogy jól vagyok?- néztem rá kérdően.

-Hát tudod a történtek…- halkult el hangja- sajnálom, tényleg-nézett el-te nem ezt érdemled..

-Mit? Miről beszélsz?Ne beszélj már butaságokat te nem tettél semmit!Mégis miről beszélsz ?- nyúltam karjához, de arrébb ment. Összezavarodtam. Ami eddig szúrt a szívemben most még jobban fájt. Szinte égetett.

-Harry..?- néztem rá. Nem válaszolt.

-Mennünk kéne, nem kéne elkésni-nevetett fel majd felállt.

-Honnan?- torpantam meg

-Csak gyere- nyújtotta kezét. Érte nyúltam, de mintha megint elhúzta volna mert nem éreztem…

-Harry valami nagyon rossz érzésem van- ijedtem meg

-Hidd el minden jó lesz, ne aggódj –kedves mosolyt küldött felém-most pedig menj haza,csípd ki magad és majd ott találkozunk .

-Hol?- kérdeztem de nem válaszolt.. lassan elsétált.

Nagyon rossz érzésem van. Torkomban egy gombócot éreztem. Valami nem stimmel, valami nem jó így…

Lassan haza indultam. Mikor hazaértem anyumat a szobámba találtam. Egy ruhát tartott a kezében.

-Szia anyu-köszöntem oda neki. Fel nézett, szeme könnyes volt.

-Anyu baj van?- néztem rá ijedten.

-Nem..nem- törölte meg szemét- szeretném, ha ezt vennéd fel-mutatott a fekete egybe ruhára.

-Rendben- bólinottam. Megpuszilta homlokom majd kiment. Légzésem akadozni kezdett. Valami nagyon, de nagyon nincs rendben és van egy rossz érzésem egy sejtésem, hogy nem lesz kellemes amint megtudom…Minta tudnám csak agyam nem akarná hogy tudjak róla …Félek…

Még utoljára ellenőrizem magam az egész alakos tükörben majd mikor elfogadhatónak találtam kinézetem felkaptam fekete retikülöm majd leindultam a lépcsőn. Meglepetésemre apum állt a lépcső alján fekete szmokingban. Vagy 1 éve nem láttam.

-Apu te meg mit keresel itt?- szaladtam le hozzá majd szorosan megöleltem.

-Anyud aggódott érted azt mondja, túl jól viseled-mormogta hajamba. Hátra húztam fejem. Nem értettem ..mit viselek jól?Még mielőtt visszakérdezhettem volna anyum közbe szólt.

-Mennünk kel-ölelte át derekam majd az ajtó felé kezdett húzni. Anyum is nagyon csinos volt.A különleges alkalmakra tartogatott gyöngy sorát is felvette.

A kocsi ablakának dőlve figyeltem a tájat,a fákat néztem, ahogy elmosódnak mellettem. A házakat ahogy összeolvadnak eggyé a gyorsaságtól…

-Jól vagy?- nézett hátra anyum és kérdezte már századjára.

-Igen.. de komolyan mi a bajotok percenként megkérdezitek.. - morogtam magam előtt. A kocsi hirtelen leállt. Kiszálltunk. Szívem kihagyott egy ütemet, mintha tudtam volna, hogy ide jövünk… ki halt meg?

Kérdeztem magamtól miközben a temető kapujára bámultam…És hol van Harry?Körül néztem, de nem láttam sehol azt mondta, hogy majd itt találkozunk. Elindultunk a tömeg felé. Mindenki feketében volt,és mindenki engem nézett. Néhányan kedvesen rám mosolyogtak néhányan elszomorodtak és voltak, akik sírtak, míg, akik zokogtak. Harry-t még mindig nem látom….Hol van?Kezdtem ideges lenni….Szívem zakatolt úgy, mint még soha sem…Hirtelen valaki átölelt. Nem tudtam mi történik. Mikor hátrébb léptem. Egy kedves nő mosolygott rám karikás és vörös szeme mögül. Kezem még mindig fogta.

-Nagyon szerettet téged, ugye tudod?- pityergett.

-Ki ?–néztem rá kérdően. Már teljesen össze vagyok zavarodva. Idegesen körül néztem. Harry hol vagy?Miért nincs itt? Szívem még jobban kezdett szúrni. Összevissza pillantottam minden felé hát, ha megpillantom, de nem volt…Biztos eljön.. csak túlreagálom…

A tömeg hirtelen megindult egy keskeny úton mentünk tovább a temető végébe aztán befordultunk balra majd megálltunk. Egy frissen ásott sírnál voltunk. Pár koszorú már volt ott,próbáltam elolvasni kinek a neve áll rajta de túl messze voltam. A tömeg hirtelen megfordult, két férfi hozott magával egy fekete koporsót, hallottam, ahogy néhányan felzokognak. Szívem kiakart törni helyéből, próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot, amikor egy hideg szellőt éreztem magam mögött. Hátra néztem…Harry volt az.

-Istenem Harry hol voltál?- suttogtam neki.

-Bocsi csak volt még egy kis dolgom –ő is suttogott - ez olyan vicces nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan eljönnek-nézett körül

-Ezt hogy érted?- néztem rá kérdően

-Köszönöm hogy eljöttél.. tudom nem volt könnyű-hangja elcsuklott- Audrina annyira sajnálom,én..

-Mit ?Harry kezdesz megijeszteni- kezdtem, de a pap félbe szakított

-Kedves család,rokonok,barátok…ezen a napon kedves barátunk miatt gyűltünk össze,Most mindenki szomorú szeretett gyerek,testvér,barát elvesztése miatt…

Nem értem mi történik.. Miért nem tudom?Mintha tudnám.. de még se.

-Szeretlek Audrina ugye tudod? Teljes szívemből szerettelek mindig, sajnálom, hogy így végződött- suttogta nyakamba Harry.

Hátra fordultam belenéztem gyönyörű szemébe, könnyes volt,de még is mosolygott.. Hirtelen távolodni kezdett utána nyúltam, de nem értem el.

-Sajnálom- tátogta szája majd megfordult és elindult.

-Harry ne menj el!- ordítottam utána. Mindenki rám nézett. Szemem könnybe lábadt,nem hagyhat itt most nem!Miért megy el? Éreztem anyum karját derekam körül. Magához húzott. Nagyon sírt…

-És most itt az idő hogy végső búcsút vegyünk Harry testvérünktől….- szólalt meg a pap…A világ összeomlott bennem. Lefagytam. Könnycseppek szaporábban kezdtek lefolyni arcomon. Szívem dübörgött. Mi ?Mit mondott? Harry,Nem!NEEEM!

-NEEEE- ordítottam, majd hirtelen összeestem. Teljesen elgyengültem,testem rázkódott zokogásomtól.. A földön átkaroltam magam és zokogtam. És ekkor eszembe jutott minden…az autóbaleset.. mindketten ott voltunk…zenét hallgattunk…a zene nagyon hangos volt,egyszerre énekeltünk torkunk szakadtából.. amikor… Harry átkarolt, hogy védjen testével,emlékszem, hogy nem mozdult.. ordítottam,rázogattam de nem mozdult többé….A korházban egyedül voltam anyám sírt mellettem. Bejött egy orvos. Kértem hogy hívja be hozzám Harry-t azt  mondta nem lehet azt mondta hogy elment.. azt mondta nem fog vissza jönni. Utána akartam menni.. de nem engedték,anyám se engedte az orvosok sem. Emlékeszem hogy kezek tartották rázkódó testem… próbáltak megnyugtatni. Napokig nem aludtam, csak sírtam, sokat sírtam... soha sem sírtam még ennyit. Nem beszéltem senkivel anyum nagyon aggódott értem,azt mondta pszichológushoz kellene mennem. Kinevettem, mondtam neki, hogy nincs semmi bajom.. de egy nap elrángattak oda. Az orvos csak hülyeségeket beszélt,elrohantam.. ott hagytam ,de másnap ő jött hozzánk,már jobb volt … de csak egy ideig…amint elment fájdalmam újból visszatért …  De tudtam, hogy csak hülyeséget beszélnek, hisz holnap találkozok vele a parkban… úgy ahogy mindig…

A világ elsötétült előttem,nem láttam semmit…fájt ..fájt mindenem mintha szívembe szúrta volna valamit. Csak ültem és zokogtam a földön,karokat éreztem vállam alatt,próbáltak felsegíteni, de nem engedtem nem akartam felállni ,nem akartam megmozdulni itt akartam maradni vele…

*másfél évvel ével később…*

Tavasz első napja…ez az egyik kedvenc napom a virágok elkezdtek nyílni a fák már zöldellnek és kellemes az idő is. A földet néztem miközben végig mentem az úton.. azon az úton, amin minden nap, minden kis apró centijét már jól ismerem... Egy nagyobb szellő belekapott hajamba ,arcomra mosoly ült,tudtam hogy itt van… Kezemben lévő virágokat szorongatva mentem tovább majd meg álltam nála… Valaki járt itt a vázában friss virágok voltak,enyémet letettem mellé majd hátrébb léptem és egy ideig néztem… Mint mindig most is elmondtam Harrynek a mai napomat minden nap megteszem ezt és minden nap elfogok jönni hozzá.. csak így tudok tovább lépni csak így lesz könnyebb…majd egyszer. Még mindig nagyon erős a hiánya,még mindig sírok néha álmomban, de tudom, hogy most már jobb 

helyem van. Még egy utolsó pillantást vettem sírjára majd visszaindultam…egy nap még látni fogom, tudom… és akkor újra együtt leszünk….