• NV - 1D - B kategória - Dóri

Utolsó kívánság

Laza mozdulatokkal téptem össze a kezemben lévő papírt. Mikor már olyan kicsi darabokban volt, hogy azokat tovább nem lehetett osztani, magam elé az ágyra dobtam a kis cetliket.

A pár hónappal ezelőtti énemnek talán ez volt a legfontosabb listája, viszont most már ez semmit nem ér.

Csak üveges tekintettel bámultam magam elé. Nem gondolkoztam semmin, csak néztem az előttem heverő kis cetliket, amik összerakása után újra láthatnám a listám.

- Jó reggelt Lissa! – jött be a szobámba mosolyogva a számomra legfontosabb személy az életben.

- Neked is! – mosolyodtam el halványan, de a kezdetben kis gombóc a torkomban, csak nőtt és nőtt. Ő leült mellém az ágyra, miután a tálcát, teli mindenféle étellel, az éjjeli szekrényemre helyezte.

Én még mindig az összetépett papír darabjait fogdostam és ezt Ő észre is vette.

Nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjön, mi is az valójában. Egy könnycsepp gördült ki szememből, azonban Ő nem engedte, hogy leessen. Ujjával simított végig arcomon, így a sós cseppet letörölve.

- Mind valóra fog válni. – mondta, miközben eljátszadozott a kezemmel. Én keserűen felnevettem, hisz tudta, mind tudtuk, hogy ez hazugság. Semelyik sem fog valóra válni, hacsak nem lehet csupán pár nap alatt bejárni Párizst, Japánt, és még sorolhatnám... Megráztam a fejem, miközben a tekintetemet a plafonra szegeztem. Nem akartam sírni. Már épp eleget gyötörtem magamat a betegség miatt. Mert tudom, hogy én vagyok a hibás mindenért. Talán azért nem, hogy ez a bajom, de az biztos, hogy miattam van most Neki pokoli élete.

- Mit csinálsz? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mikor hirtelen felállt mellőlem, majd egy tollal és egy papírral tért vissza.

- Úgy gondolod, azokat nem tudjuk megvalósítani? – nézett a széttépett darabok felé. – Akkor írj egy új listát, amit szerinted megtudunk. – mondta, és megjelent a szája szélén az a bizonyos mosolya. A mosoly, amibe első látásra beleszerettem.

Én csak egy bólintás kíséretével nyúltam a kezében lévő két tárgyért, majd már írtam is. Ő csak nézett végig, miközben ügyködtem, viszont mikor a felénél kettétéptem a papírt furcsán nézett rám.

- Ne nézz így, mert még a szemöldököd ott fent marad. – szóltam rá mosolyogva, mire neki is megjelentek gödröcskéi az arcán.

Írás közben néha rápillantottam, de nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy egymás után jöjjenek belőlem a mondatok. A dolgok, amiket lehet ezerszer elmondtam már neki, de úgy éreztem ezeket, még azután is tudnia kell. Igaz... Akkor már nem leszek képes normálisan közölni Vele, de talán ez a levél segíteni fog Neki tovább lépni.

Mikor már az utolsó szavakat is a papírra vetettem elmosolyodtam. Óvatosan hajtottam össze a kis levelemet, majd a hátuljára csak két szót írtam. „Utolsó kívánság”

- Kész. – jelentettem ki egy nagy sóhaj kíséretével.

- Miután ettél, el is kezdhetjük valóra váltani őket. – mondta az étellel teli tálca felé pillantva.

Én csak egy fintorral reagáltam erre a mondatára, hisz egyáltalán nem voltam éhes. Sőt... Ha ételre gondoltam elfogott a hányinger.

Azonban tudtam, ellenkezéssel semmit nem érek el. Neki van igaza, ezzel mindketten tisztában voltunk.

- Amíg eszel, én elintézek pár dolgot. – mondta, mikor én ugyan nagy nehezen, de egy croissant felé nyúltam. Én csak bólintottam válaszkánt, hisz teli szájjal nem beszélünk. Nem igaz? 

Egy puszit nyomott homlokomra, majd már indult is az ajtó felé.

Miután kiment, a szoba csöndbe burkolódzott. Én küzdöttem a kezemben tartott étellel, miközben az újonnan gyártott listára pillantottam.

Ez az utolsó emlékem, azelőttről, hogy megláttam volna, a már szinte vakító fehér falakat. Fertőtlenítő szaga járta be az egész szobát, amitől pedig teljesen felfordult a gyomrom.

- Nővér, felébredt! – hallottam meg rekedtes kiáltását mellőlem. Én csak hunyorogva néztem körbe a szobában. Csak annyit láttam, hogy volt mellettem valaki, de hangjáról tudtam, hogy Ő az. – Tudtam, hogy nem fogsz itt hagyni. – szorongatta kezemet.

- Mr. Styles! Kérem, most menjen ki, meg szeretnénk nézni pár dolgot. – szólalt meg egy számomra ismeretlen férfi. Ezután a melegség, amit érintései adtak eltűnt, majd egy ajtó csapódást hallottam. Tehát Ő elhagyta a szobát. - Alissa, ha valahol fájdalmat érez, szorítson egyet kezemen. – mondta a férfi, és ekkor jöttem rá, hogy igazából fogalmam sincs hol, de fáj valamim. Nagyon is...

Teljesítettem kérését, majd hallottam, hogy valamiről beszélget, gondolom a nővérrel. Nem nagyon figyeltem rájuk. Igazából, ha megpróbáltam éles fájdalom nyílalt végig fejemben. Így csak lehunytam szemeimet és csak az alvásra tudtam gondolni. Valahogy olyan érzésem volt, mintha a testem mindegy egyes része az ágyhoz lenne szorítva, a szemeimen pedig egy nehéz súly lenne, ami csak arra kényszeríti őket, hogy lecsukódjanak. Ezelőtt még hunyorogva körül tudtam nézni a szobában, viszont most egyáltalán nem tudtam kinyitni őket.

Egy kis idő után arra lettem figyelmes, hogy csend telepedett a szobára. Csak a szabályos csipogást hallottam, magam mellől. Nem gondolkoztam semmin, csupán vártam. Vártam arra, hogy történjen valami. Tehetetlen voltam. Szemeimet, bármennyire próbáltam is, nem tudtam kinyitni. Pedig ez nemrég milyen általános mozdulat volt...

Hallottam, hogy nyitódik az ajtó, majd valaki közelebb húzott egy széket hozzám.

- Lissa. – suttogta, miközben ujjainkat összekulcsolta. Én már nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak neki, „Itt vagyok.”, de nem ment. Hallottam, hogy levegővétele akadozik. – Tudod... Emlékszem mikor arról beszéltünk régebben, hogy a fiúk szoktak-e sírni. Akkor és ott rávágtam, hogy én nem. Viszont tévedtem. Én nem bírom tovább, Lissa. Eddig tartottam magam, próbáltam ehhez az egészhez pozitívan hozzá állni, hogy minden rendben lesz. Még mindig ezt gondolom, csak... – ekkor megállt pár pillanatra, majd egy nagy sóhaj után folytatta. – Mégis minek mondok neked ilyeneket? Nem ezt kéne csinálnom. – tényleg nem bírta tovább. Sírt.

Kezemet kezei közé fogta, és úgy emelte ajkaihoz. Folyamatosan puszikat nyomott rá, miközben éreztem, hogy könnyei folynak végig karomon.

Válaszolni akartam neki, de nem tudtam. Próbálkoztam, viszont mikor mondani szerettem volna valamit, újra az a bizonyos fájdalom nyílalt fejembe. Fogalmam sem volt, hogy most én is sírok vagy nem, hisz könnyeimet nem éreztem, de olyan volt, mintha a szememben már gyűltek volna.

Ő csak a kezemet szorongatta, miközben folyamatosan motyogott valamit. Bármi áron, de én jelezni akartam neki, hogy igen is hallom. Ott vagyok mellette és soha nem fogom elhagyni.

Éreztem, hogy ajkait enyéimhez nyomja. Kétségbeesetten csókolt, én meg viszonozni akartam, de ez sem ment. Miután rájött, hogy nem ér el vele semmit, eltávolodott tőlem. Legalábbis, én nem éreztem érintéseit bőrömön.

Ezután történt meg, az, amit én a levele végére írtam. Amit szerintem el sem olvasott, hisz oda sem adtam neki. Amit a nélkül is tudott, hogy átfutotta volna az általam leírt sorokat.

Dúdolni kezdett. A dalt, ami az egész kapcsolatunkat leírja. Ugyan a megszokottnál is rekedtesebb volt a hangja, de gyönyörű volt.

Az új listámról az első kilenc talán nem vált valóra, de az utolsó kívánságom igen. Hála neki, kinek az életem legboldogabb perceit köszönhetem.

Nem érdekelt, hogy újra megjelenik az a bizonyos fájdalom, nem érdekelt semmi, csak jelezni akartam neki, hogy hallom. Hallom, ahogy épp valóra váltja az utolsó kívánságom.

Minden erőmet összeszedve szorítottam egyet kezén, mire hallottam, hogy egy pillanatra abba hagyta a dúdolást. Mikor folytatta, csak azt éreztem, hogy mindenem egyre nehezebbé válik és egyre sötétebb lesz. Tudtam, hogy itt a vége.

Ahogy egyre messzebbről hallottam a hangját, ahogy egyre kevésbé éreztem meleg érintését kezemen, ahogy egyre nagyobb sötétségbe kerültem, tudtam...

Az utolsó gondolatom Harry volt, és az a bizonyos kilenc betűs szó, amit ki akartam mondani, de nem tudtam... 

Értékelés:

Történet/Ötlet: 
Nem az a rettentően egyedi és ötletes, de nem is a legrosszabb. sokkal bénábbra számítottam. Őszintén szólva tetszett. Hajlandó vagyok megadni a majdnem teljes pontszámot, mert érzem, hogy rengeteget dolgozhattál vele.  10/9,5
Írói képesség:
Fogalmazás: Szép volt, jó volt. Néhol voltak szóismétléseid, melyetket elkerülhettél volna a novella átolvasásával. 5/3,5
Helyesírás: Nem voltak hibáid, szerintem. 5/5
Karakterek megformázása: Lissa egy igen elkeseredett lány volt, így a betegsége végére, legalábbis ezt véltem leszűrni az emlékből. Nem igazán tudhattunk meg róla sokat, azon kívül, hogy halálos beteg volt - ha jól értelmeztem. 5/3
Leírások:
Érzelem leírások: Tetszettek. Ehhez nem kívánok többet hozzáfűzni. 5/4
Karakterleírások: Sok mindent nem tudhattunk meg róluk. 5/3
Tájleírások: Nem voltak benne, észrevételeim szerint. 5/1
One Direction, és hozzá való viszonyulás:
One Direction megformálása, szerepe: One Direction nem volt, csupán Harry. 10/6
Realitás, és a One Direction-höz való viszonyulás:Élethű volt. Sajnálatos módon manapság igen sokan vesztik el szeretteiket. 10/8,5
Egyéb: Az elején azt az emléket dőlt betűkkel írtam volna a helyedben.

Összesen: 60/43,5