Little Horan/2 ~ Chapter 1.

Sziasztok drágák! Meghoztam a 2.évadot! 

Ezt most azoknak akik már olvasták a blogot:

Szerintem, érdemes tovább olvasni, hiszen, a 2.évad teljesen más lesz! SEMMI FELÉ x-faktor nem lesz benne!! 

Ezt most mindenkinek:

Nagyon remélem, hogy mindenki tovább fogja követni a történetet, és nem sokára érkezik ehhez is egy trailer, szint úgy, mint a többi blogomhoz.

Engedlyétek meg, hogy kicsit hirdessem magamat! Ha gondoljátok a Ti blogotokhoz is készítek egy trailert, csak egy e-mail! Pár napon belül meg is kapod.

Részletek  ITT. (Katt az 'ITT' - re).

A várva várt fejezet:

Little Horan/2! (2!!!!) 

1.fejezet!

  Reggel a telefonom pittyegésére ébredtem. Borzasztó tud lenni, ha felébresztenek mesés álmodból. 

Kómásan tapogatózni kezdtem az éjjeli szekrényemen, majd mikor kezem a mobilhoz ért, elvettem onnan, s fülemhez emeltem.

- Hallo?! - szóltam bele fáradt hangon.

- Jó reggelt szépségem - hallottam Liam lelkes hangját.

- Szia.. - válaszoltam kómásan - Mit akarsz hajnalok hajnalán?

- Tudod Lizzie, én nem akarlak elkeseríteni.. - mondta lassú, magabiztos hangon - Fél nyolc van, és neked ma iskola.

- Szent Isten - pattantam fel az ágyból, a vonal végén Liam kuncogását lehetett hallani, én pedig, mintha meg sem hallottam volna hadarni kezdtem - Köszönöm, hogy felkeltettél, ha már anyámék nem képesek rá - forgattam meg a szememet.

Anyu, még a nyár folyamán jött vissza a nagymamától. Mama állapota csak egyre jobb lett, így Anyunak sem kellett sok időt vele töltenie. Szerencsére, nem otthon tengeti most a napjait. Dolgozni jár, egy közeli étterembe.

- Nos örülök hogy segítettem - szólalt meg Liam, mire én feleszméltem  - Akkor hagylak készülni, ügyes legyél, az iskolában, és szeretlek, szia - S nem hagyta, hogy elköszönjek már le is tette.

A telefonomat az ágyamra dobtam, majd futólépésben igyekeztem a fürdőbe, onnan pedig azonnal startoltam le a konyhába.

- Jó reggelt! - köszöntöttek Anyáék - Hogy, hogy ilyen későn keltél?

- Tudjátok kelhettem volna előbb is, ha felkeltetek, de ti nem tettétek, s ha Liam nem hív fel, talán elkésem az első napon - zúdítottam Anyáékra a történteket, Ők csak pislogtak, majd mikor apa szólásra nyitotta a száját, csak leintettem - Inkább, ne szólalj meg! Viszont, én most rohanok! Sziasztok! 

A táskámat felkaptam, s már kint is voltam a házunk előtt. Hanna, s Roberta színpadiasan egyszerre az órájukra pillantottak, majd egy gúnyos mosolyt villantottak felém. Ezt biztos előre megbeszélték.

- Elizabeth - szólított teljes nevemet Hanna - Megígérted, hogy nem fogsz elaludni! Ez az első napunk a gimnáziumban! Első! Érted? Vetted az adást? Fogtad? Nem késhetünk el - magyarázott nagyban.

 

- Én sajnálom, de ahelyett, hogy kis előadást tartasz nekem, inkább mehetnénk..

- És még Ő oktat ki engem - drámázott tovább Hanna. - Igazad van, menjünk! De be foglak köpni Liamnek! - mutatott rám, mire én megforgattam a szememet.

Gyors léptekkel indultunk, a Tőlünk 4 utcára lévő Gimnáziumhoz. Ide is eljutottunk! Tavaly, még az Általános Iskola koszos padjait koptattuk, most pedig Gimnáziumba fogunk járni. Ne tessék félreérteni, nem buktunk meg, az kellett volna még, egyszerűen csak visszatartottak Minket az óvodában.

Mihelyt a gimnázium kapuja elé értünk Hanna megszaporázta lépteit, majd belépett az épület udvarára, Bertivel mi is követtük.

Az első nap, az új iskolában! Érdekesen hangzik! Kíváncsi leszek, hogy kikkel kerülünk egy osztályba, ki lesz az osztály főnökünk, s minden egyéb dologra.

- Osztály főnökivel kezdünk - tanulmányozta Roberta az órarendet, mikor már beértünk a Gimnáziumon belülre. Ezennel, az iskola kezdetét vette. Minden olyan furcsa, s más itt. De én leginkább nem a környezettől, hanem a tanulástól félek. sosem voltam, az  példás kitűnő tanuló, mindig inkább az a közepes, akinek vegyes jegyek sorakoztak a bizonyítványában.

- Melyik terembe kell mennünk? - kérdezte lesújtva Hanna, majd kétségbe esetten járkálni kezdett körbe-körbe.

- Öhm, elnézést! Ti is kilencedikesek vagytok? - lépett mellénk egy idős hölgy. Arcán egy bibircsók volt, orra hosszú volt, haja szinte már ősz, s szeme szürke volt. Gondolom, Ő a suli boszorkánya. 

- Igen! Kérhetünk egy kis útba igazítást? - kapott Berti az alkalmon, s segítséget kért.

- Hogyne! Mi van a lapra írva, melyik teremben lesz órájuk?

- A 102-ben - felelt Hanna.

- Akkor kövessenek! - indult meg a nő egy irányba. A csajokkal összenéztünk, majd követni kezdtük Őt. Olyan érdekesen ment, az egyik lábát, mindig később emelte, mint a másikat, s jobbra - balra dülöngélt. Sosem találkoztam még ilyen emberrel, de kedvesnek tűnik, a kinézete ellenére.

- Parancsoljatok! - mutatott egy ajtó felé, s beinvitált minket.

A terem belülről fehér volt, a falán pedig különböző plakát díszelegtek. 

A hátsó padsor még teljesen üres volt, így azt vettük célba. Levágódtam az első padra, az utolsó sorban, mellém pedig Berti, az előttünk lévő padba Hanna foglalt helyet.

- Remélem, érzitek, hogy egész évben nem fogok egyedül ülni! Lesz helycsere! - mutogatott nagyban, mire én felnevettem.

- Nyugalom! Csiga vér! - intettem le, majd elmosolyodtam - Majd minden héten cseréljük a helyeket, úgy jó lesz?

- Ja - rántott vállat Hanna, majd előre fordult, s tanulmányozni kezdte a diákokat.

A terembe egy kicsit kövérebb, barna hajú, szemüveges lány lépett be. Félénken körülnézett, majd dzsekijét levette, s megindult a hátsó padsor felé. Nem tudott nem szemet szúrni a pólója. Egy hatalmas One Direction felirat helyezkedett rajta.

Önkéntelenül is elmosolyodtam, s közöltem Hannáékkal is a látottakat.

A lány szemüvegét megigazította, majd pásztázni kezdte a körülötte lévő embereket. Nem tehetek róla, de mikor felém nézett pont találkozott a tekintetünk. 

A lánynak az álla leesett, s úgy nézett rám, mint aki szellemet látott.

- Hallod, ez vagy leszbi, és bejössz neki, vagy eddig láthatatlan voltál - lökött meg Berti, mire én felhúztam a szemöldökömet, s kérdően tekintettem rá.

- Nem lehet, hogy egyszerűen csak felismert? - nevettem el magamat, mire Roberta csak vállat rántott.

- Az én elképzelésem sokkal jobb! - húzta fel az orrát, s játszotta a sértődöttet.

- Egy rajongó! - mondta unottan Hanna. - Megszokhatnád már, hogy folyton körberajonganak, ha nincs itt Niall, jó vagy te is.

- Jól hallottam, egy bizonyos Niallról esett szó? - csüccsent át Hanna mellé a csaj, majd hátra fordult felén - pont ahogy Hanna volt -, s áhított tekintettel nézett rám, majd barátnőimre. Előre érzem, hogy megvan már az idegesítő személy az osztályban, legalábbis számomra.

- Igen - húzódott arrébb Hanna. - De miért is olyan fontos ez?

- És, és, és, és, és - dadogott a lány - A One Directionos Niallról beszéltek? - szeme csillogott, s miközben beszélt, kezeit tördelte.

- Nem! A The Wantedes Niallról, szerinted? - köpte a szavakat Hanna. Sosem volt egy barátkozós típus. Még régen, vele is úgy barátkoztam össze, hogy megtépte a hajamat az óvodában. Elég érdekes volt, s legjobb barátnők lettünk.

- Mármint Niall Horanról?

- Igen - válaszolt nyugodt hanggal Berti. - Miért is fontos ez?

- Directioner vagyok - mutatott a pólójára vidáman, arcán pedig egy levakarhatatlan vigyor terült szét.

- Juj, én meg kanadai - forgatta szemeit Hanna, erre muszáj volt felnevetnem.

- Justin Bieber is kanadai! Csak nem ismered? - fordult Hanna felé a lány, s egyre közelebb csúszott hozzá.

- Nem! És nem is akarom! Ne gyere közelebb! Idegesít, ez a közelség!

- Bocsi, na de térjünk vissza a férjemre! - emelte magasba az ujját.

- A kidre? - tágultak ki Hanna szemei, majd villogó tekintettel nézett a jövevényre.

Vicces helyzet alakult ki, mert ugyebár Niall, Hanna pasija, és ez a leányzó, pedig a bátyámat a férjének nevezte.

- Te nem tudsz beszélni? - bökött rám a lány, mire én hangosan kifújtam a levegőt.

- Miért ne tudnék? - vágtam egy fintort, majd a lány arcát kezdtem méregetni.

- Édes kis csöndes - tapsikolt, mire kitört belőlem a nevetés.

- Édes? Csöndes? Te róla beszélsz? - mutatott rám hüvelyk ujjával Roberta, majd Ő is nevetni kezdett.

- Ez jó volt! - veregette meg Hanna a lány hátát.

- Ne nevesetek ki! - vált szomorúvá a hangja - Amúgy a nevem Abigail Breslin.

- Fantasztikus! Hanna Knight! 

- Roberta Green - nyújtott kezet illedelmesen Berti, Hanna pedig csak bemutatkozott.

- És te? - csillantak fel a szemei.

- Szerintem nem akarom, hogy megtudd! - tiltakoztam. Ez a lány túl őrült, még képes, és klónozni kezd, vagy valami. Én megértem, hogy hatalmas Directioner, de félek tőle. Mi van, ha átugrik a padon, és megerőszakol, vagy akármi?

- De nagyon szeretném tudni!

- Lizzie vagyok! - mosolyodtam rá barátságosan, mire neki lehervadt a mosoly az arcáról. Remélem, hogy ennyivel megelégszik.

- Aha, és vezeték neved nincsen?

- Sajnos nincs, elhagytam - húztam el a számat, mire Ő felhorkant.

- Miért nem mondod meg? Gyanús vagy! - bökött felém, majd szólásra nyitotta a száját, de ebben a szent pillanatban hálát adtam az égnek, hogy becsöngettek.  - Még beszédem van veled, Lizzie! - majd visszaszökdécselt a helyére.

***

A nap végére, sikerült teljesen megismerkedni az újdonsült osztály társakkal.Igazán rendesek, és kedvesek. Hannát, és Robertát, azonnal befogadták maguk közé, engem viszont kicsit furcsálltak, hogy mindenkinek csak a becenevemmel mutatkozom be. De végül, mikor Abigail nem volt a teremben elmondtam, Ők pedig a földről kaparták fel az állukat - legalábbis a lányok többsége. Ez a rossz abban, hogy egy világsztár húga vagy; mindenki felismer, beszélni akar veled. Menő vagy.. sosem szerettem a feltűnést, Niallel ellenben, ezért is Ő a világsztár.

- Hello Lizzie! - pattogott mellém Abigail iskola után, mikor az udvaron vártam Hannára, s Robertára, mert nekik feltétlen el kellett menni pisilni.

- Szevasz Abigail! - köszöntem unottan.

- Még mindig nem akarod elmondani a vezeték nevedet?

- Nem! - forgattam meg a szememet.

- Jó, akkor had kérdezzek valamit! Szereted a One Directiont?

- Igen - nevettem fel, idióta kérdésén.

- Ki a kedvenced?

- Nekem nincs kedvencem. De ez bonyolult.

- Mégis miért lenne az? - vett fel az arca egy ezer wattos vigyort.

- Aj, Abigail, kérlek! Kímélj meg magadtól! - vált elkínzottá az arc kifejezésem, s unottan néztem rá.

- Te nem kedvelsz engem - hajtotta le a fejét. - Tudom, hogy te vagy... - kezdett bele hirtelen, de megállt beszéd közben, s a fejem fölé nézett tátott szájjal.

- Abigail! Minden rendben? - legyeztem a szeme előtt. Abigail csak tátogott, mint egy hal, majd hirtelen tátott szájjal a fejem fölé mutatott.

Én felhúzott szemöldökkel megfordultam, s azt hittem, hogy rosszul látok.

U.I.: Megjegyzések!!