Az első érintéstől az utolsóig szikrázott a levegő
A kávézóban ahol dolgozom, éppen senki sincs. Tényleg egy árva vevő sem. Nem nagy Lagos, de azért mégis csak kellene lennie vevőknek, hisz’ mégis csak Spanyolországban vagyunk. Komolyan kezdek aggódni a kis üzlet miatt, és az állásom miatt is. Nagyon nehezen találtam munkát, ezt szeretem is és nem akarom elveszíteni.
Albérletben lakom és ha nem fizetek időre, a tulaj kirak. És nem szeretnék az utcán végezni.
A kis vendéglőnek, megszólalt az ajtó fölötti csengője. Ezek szerint vendég érkezett.
- Jó napot! Mit adhatok? – néztem fel a vendégre. Egy húszas éveiben járó, barna szemű és hajú férfi állt előttem.
- Jó napot Kisasszony! Egy fekete kávét kérnék.
- Elvitelre vagy itt fogyasztja?
- Itt fogyasztom.
- Rendben. Üljön le egy asztalhoz, máris viszem – mosolyogtam rá. Bólintott és leült az egyik asztalhoz.
Miközben a kávéját készítettem, azon gondolkoztam, hogy honnan ilyen ismerős az arca.
És most az One Directiontól a Little Things.
One Direction. Hát persze! Ez a srác az One Directionból. De mit keres itt?
Hallottam már a bandáról, néhány számot kedvelek is tőlük, de nem vagyok rajongó. Milyen hülyének nézhetett.
- A kávéja – helyeztem elé a csészét. Felnézett rám, elmosolyodott és biccentett egyet. A kis tálcámmal vissza tértem a helyemre, és helyet foglaltam a pultban. Nem tudom, miért de egyre jobban érdekelt a srác. Helyes, gyönyörű barna íriszei vannak, barna, rövid haja pont jól áll, megjelenése tündöklő.
Miket beszélsz Flo? Hol járnak a gondolataid?
Nem tudom mi ütött belém. Elfogott a vágy, és valami készséges érzést éreztem, hogy hozzá szóljak, akár csak egy szót is.
Csendben figyeltem, minden mozzanását, és ha észrevenné, egyből tudná, hogy egy rajongóval van szüksége. Elvégre így viselkednek a rajongók, nem?
Felállt és vissza hozta a csészét.
- Igazán finom volt, köszönöm – mosolygott. Ahww…
Normális vagyok? Olvadozom mosolyától?
- Nincs mit.
- Mennyivel tartozom?
- Három Euró.
Odanyújtotta a pénzt, én pedig beütöttem a kasszába.
- És a két Euró – adtam vissza. Elrakta tárcájába és még felnézett rám.
- Mondja Kisasszony, elárulná a nevét ha szépen kérem? – mosolygott bájosan.
- Florencia, de a barátaimnak csak Flo.
- Véletlenül nem One Direction rajongó?
- Öhm… nagyjából – dadogtam.
- És nincs kedve eljönni a ma esti koncertre?
- Mennék én, de nincs pénzem koncertjegyre és biztosan elkelt már az összes.
- Tessék – tolt az orrom alá egy jegyet. – Ezzel bejöhet a színfalak mögé.
- Nem, nekem erre igazán nincs szükségem.
- Figyeljen Kisasszony, bocsánat Flo. Engem nagyon megfogott Magácska és szeretnék még Magával találkozni, viszont ez itt lenne rá az utolsó alkalom. Úgy, hogy vegye ezt parancsnak. Merre is van a főnöke? – először megijedtem, majd a tökéletes ajkain bujkáló mosoly megnyugtatott, miszerint csak viccelt.
- Ez esetben, szívesen elmegyek köszönöm – mosolyogtam szélesen.
- Akkor az esti viszont látásra – majd megfordult és elment.
Mint egy szerelemes tinédzser, ajak harapdálva, ugrándozva és dúdolgatva indultam hazafelé, táskámban lapuló koncertjeggyel.
Otthon, mivel még volt időm este nyolc óráig, kerestem egy One Direction lejátszási listát, maxra tekertem és ezt bömböltetve csináltam magamnak valami táplálékot. Ételem elfogyasztás után már fél hat volt, így lassan elkezdtem készülődni. Kiválasztottam, valami csinos, nőies ruhát, az ágyamra raktam, majd bementem a fürdőbe, és lefürödtem. Megmostam és megszárítottam a hajam, majd szabadon hagytam, hogy a vállamra hulljon. Felvettem a kiválasztott ruhát; egy virágos kisruhát, egy hozzá illő topánkával, mivel a magas sarkú, nem az erősségem. Magamra semmit sem kentem, csak szájfényt, mivel a természetesség híve vagyok. Egy kistáskába beraktam a pénztárcámat, az esetleges szükséges adataimat, természetesen a koncertjegyet és a telefonomba dugtam a fülesem. Az óra fél hetet ütött, így éppen időben indultam meg a koncerthelyszín felé. Egy óra mire a nagy csarnokba érek, és azon is meglepődtem, hogy itt Lagosban, ebben a kicsi városban tartják a koncertet és nem Madridban, esetleg Lisszabonban.
Mint ahogy saccoltam, egy óra alatt a nagy csarnok elé értem, ahol már több km –es sorok kígyóztak. Rengeteg rajongó volt itt, volt akik nagy táblákat lengettek, énekeltek, táncoltak, és voltak már olyanok is akik már most sírtak. Beálltam körülbelül a sor legvégére és türelmesen vártam ki a soromat.
Nyolc óra előtt négy perccel értem be a csarnokba. Egy hosszú folyosón kellett végig menni, aminek a végén egy nagy ajtó állt. Alig bírtam kinyitni, de szerencsére az egyik biztonsági őr segített így pont nyolckor eltudtam foglalni a helyemet, valahol leghátul. Rengeteg, temérdek mennyiségű rajongó volt, hihetetlen mennyien voltak. Mint már említettem, hatalmas táblákat lengetve énekelve, sikítozva, és sírva várták a koncert kezdetét. A csarnokban hirtelen minden sötét lett, így mindenki elhallgatott, majd a nagy színpadon egy kisfilmet kezdtek pörgetni. Ha eddig azt hittem felmérhetetlen volt a sikítás, akkor most… És ez még csak fokozódott, mikor a sötétben kirajzolódott az öt alak. Az a bizonyos öt fiú, aki miatt annyi, meg annyi ember gyűlt össze és akik miatt annyi, meg annyi ember sírt. Mint már említettem; Hihetetlen!
A koncert fenomenális volt, végig tombolta mindenki egytől egyig az egészet. Még én is, aki először el sem akart jönni, és aki nem igazán rajong ezért a srácokért. Hát a véleményem, gyökerestül megváltozott. Ezek a srácok nagyon tehetségek, és most már értem miért bolondulnak meg sokan, ha egy számot hallanak a rádióban.
- Sajnos a koncert végére érkeztünk – szólalt meg az a srác, aki a kávézóban volt. Az a bizonyos Liam Payne. – Csodálatosak voltatok, köszönjük szépen, hogy eljöttetek, és hogy itt voltatok. Akiknek van a kulisszák mögötti jegye is, azokat szeretettel várjuk, hátul a srácokkal. És még valami: Flo, remélem itt vagy valamerre, és betartottad a szavad. Jó éjszakát Lagos! – majd egy süllyedő féleséggel eltűntek. A közönség hangosan tombolt, nem, nem is tombolt, sírt, hogy vége a koncertnek. Hallottam, hogy mellettem lévő két lánynak is van hátulra jegye, így gondoltam megyek utánuk, ők biztos tudják merre vannak a fiúk. Igazából, nem is tudom mit akarok ott hátul, és lehet hátra se kéne menni, hiszen a koncertre eljöttem, az ígéretemet megtartottam… Viszont Liam, ha igazat mondott, akkor csalódott lesz, és a barna szemeit még egyszer látnom kell.
Megindultam a két lány után. Két hosszú folyosón kellett végig menni, majd a folyosó végén volt egy pár lány, akik egy ajtóban álltak és várakoztak. Beálltunk mi is a sorba, és várakoztunk.
Az utolsó én voltam, és az előttem lévő lány nem csukta be egészen az ajtót, így néhány mondatot elcsíptem, pedig tudom, hogy nem kellett volna.
- Na Liam, mondd már ki az a Flo.
- Látjuk rajtad, hogy teljesen oda vagy érte.
- Srácok, halkabban már, bármelyik pillanatban itt lehet!
- Akkor csak azt mondd el, hogy néz ki? Dögös – erre a kijelentésre nagyot néztem, és majdnem elszóltam magam, egy ,,Neeeeem!’’ mondattal. Éreztem, kopognom kellene, hisz’ nem lenne fer ha ezt meghallanám, akár mennyire is szeretném. Kopogtam kettőt az ajtón, majd megjelent az ajtóban öt srác.
- Flo – jöttt széles mosoly a szájára Liamnek.
- Hello – intettem.
- Ááá, szóval ő Flo – mondta a szőke hajú, azt hiszem Niall.
- Gyere beljebb! – fogtam meg a kezem a barna bőrű srác, és berántott az öltözőbe.
- Mesélj magadról! – nyomott le a kanapéra.
- Van pasid? – ült mellém szemöldök húzogatva a göndör.
- Ide valósi vagy? – ült a másik oldalamra Louis. Na igen, az ő nevét megjegyeztem, nem tudom miért.
- Srácok – szólt rá Liam, majd mindegyiket elküldte. – Most fogadom halálra rémisztettétek Flot – eközben felém fordult. – Ne haragudj, nagyon hülyék, nem tudok velük mit kezdeni – mosolyogva megráztam a fejem.
- Nem gond.
- Kérsz valamit inni? – ment egy nagy asztalhoz ami tele volt üdítővel, és étellel. – Most helyet cseréltünk – mosolygott.
- Nem kérek semmit, köszönöm.
- Olyan sovány vagy, enned kéne valamit – ment a szőke is az asztalhoz és elkezdte lakmározni a kirakott ételt.
- Szerintem meg egyáltalán nem vagyok sovány – a szőke, rémülten rám kapta a tekintetét.
- Te nem vagy sovány? – rohant mellém. – Csont és bőr.
- Niall, hagyjad már! – szólt rá Liam.
A srácok, nagyon sokat meséltek. Vagyis Louis nevetettet, a többiek pedig meséltek. Az időérzékemet teljesen elvesztettem, fogalmam sem volt róla, hogy már este tíz óra.
- Nekem már mennem kellene – álltam fel. - Nagyon késő van és másnap reggel dolgozom.
- Elkísérlek – állt fel Liam.
- Nem, semmi szükség rá… - ellenkeztem.
- Eljöttél a koncertre, ennyivel tartozom neked.
- Ne butáskodj, én nekem kellene köszönettel tartanom.
- A vita lezárva, Liam haza kíséri Flot – fejezte be Zayn.
- Akkor, köszönök mindent. A koncert nagyon jó volt – mosolyogtam és közben az ajtó felé vettem az irányt.
- Reméljük, még találkozunk – szólt Harry.
- Én is, sziasztok!
- Szia! – köszöntek egyszerre, majd Liam becsukta az ajtót. Csöndben mentünk ki az épületből. A várost ellepte a sötétség, már csak egy- egy ember lézengett a sötét utcákon. Azt hiszem, jobb is, hogy Liam elkísér, valószínű, hogy egyedül féltem volna.
- Nagyon rémesek voltak? – kérdezte hosszú hallgatás után, megtörve a kezdett kínossá váló csöndet.
- Nem, nagyon aranyosak – nevettem. – Tényleg nagyon jó barátok vagytok, szinte már testvérek, és ez nagyon látszik.
- Hát igen, nélkülük nem tartanánk ott ahol most.
- De nélküled sem.
- Nincs kedved lejönni a partra? Még sosem voltam itt és mindig megakartam nézni a tengert holdfényben.
- De, szívesen lemegyek.
Az út alatt, beszélgettünk, és a felismerés szinte villámként csapott belém. Én mérhetetlenül belezúgtam Liam Payneba, és ebből már nem tudok kimászni. Barna szemei csillogtak a holdfényben, kócos haja tökéletesen állt. Egymás mellett sétáltunk a tenger parton, beszélgetve, és azt kívántam, bárcsak, sohasem érne véget ez a nap. Hogy, örökké tartson ez a pár pillanat, míg egy hírességgel, aki a sármos mosolyával egy délután magába habarított. Mintha megint tizennégy éves lennék. Emlékszem az első szerelmemre, az első szerelmes levelemre, és az első randvúmra, majd csókomra. Mind, fontos volt számomra, és az is biztos, hogy ez az este is a kedvenceim közé fog tartozni.
Egymás mellett baktatva mentünk. Néha, néha a homokot rugdosva, mikor valami meleget éreztem a kezemnél. Lenéztem és Liam kezeit láttam, majd ahogy nyújtja. Felnéztem rá, ő pedig csak bátorítóan rám mosolygott, majd ujjait összefonta az enyéimmel. Felejthetetlen pillanat volt számomra, és már az első pillantásnál, érintésnél szikrázott a levegő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése