• NV - 1D - A kategória - Nagy Dorina

(Amit az olvasók kedvéért előre megjegyeznék: Louis = Nolan, Eleanor = Maya, Zac = Logan. Hogy miért is van mindenkinek két neve? Természetesen azért, mert újrahasznosított novellát kaptunk)

Az első érintéstől az utolsóig szikrázott a levegő

Most megmondom neki! Na jó inkább holnap! Nem, most! Miért vagyok ilyen gyáva?

Éppen szokásos módon magammal veszekedtem, amikor végre megjött a lift. Jonsons szomszéd megint mogorván intett felém majd elhagyta a felvonót. Gyorsan beléptem rögtön utána majd kicsit túlságosan is erősen megnyomtam a 4. emelet gombját.

Kezemet morzsolgatva dőltem a falnak és reménykedtem, hogy otthon legyen!

Az épület ma különösképpen csendes volt. Gondolom, azért mert ma van a „nagy nyári fesztivál” és már mindenki elindult, hogy időben oda érjen és persze hogy legyen, helyük ahonnan nézhetik majd a különféle fellépőket. Ez a fesztivál az úgy mondott „záró buli” a suli kezdés előtt. Ez mutatja nekünk, hogy már csak két hét maradt a szünetből..

Mikor végre kinyílt az ajtó, kilőttem magam a kabinból mintha csak ágyúból lőttek volna ki.

Elérkeztem a 410-es ajtóhoz. Remegő kézzel félénken bekopogtattam. Semmi.

Amikor már másodjára indultam neki a kopogtatásnak végre kinyílt az ajtó és ott ált Ő. Louis Tomlinson!

Mindig is ilyen helyes volt? Tűnődtem el magamban. Igen biztos! Megint csak egy szál sort volt rajta, ahogyan azt tőle megszokhattuk, felsőtestén még szikráztak a vízcseppek. Idáig éreztem Armani parfümjének mámorító illatát.

-….Julie, gyere be!- húzta el kezét szemem előtt. Észre sem vettem, hogy így elbambultam.

-Ó persze- mondtam kicsit idegesen de végül megtorpantam a küszöbön.

-Először mondanom kell valamit!- kezemet újból morzsolgatni kezdtem,éreztem, ahogyan csordul le a verejték a homlokomon. Biztos voltam benne hogy az arcom, mint a rák olyan vörös volt ebben a pillanatban, mert, hogy a szívem majd ki akart esni a helyéről az biztos!

-Nem akarsz előtte bejönni?- húzta fel szemöldökét és a szekrényéhez lépett.

-Nem- mondtam határozottan- lehet, hogy miután ezt elmondom, majd nem akarod, hogy itt legyek- néztem végre rá. Szemében értetlenség ült.

-Kezdesz megijeszteni Julies- fürkészte tekintetemet, majd egy pólót kirántva a szekrényből hozzám lépett.

-Ami azt illeti nekem is mondanom kell valamit- keze lassan az enyémhez ért majd éreztem, ahogyan rákulcsolja az övéit enyéimre.

-Na ki vele!- nézett mélyen szemembe majd mosolyra húzta száját.

-Inkább előbb te,k..kérlek- hangom akadozott közelségétől. Tenyerem izzadni kezdett. Ezt érzi ő is?Remélem nem. Ajj miért kell ilyen félősnek lennem?

-Hát rendben- bólintott határozottan majd megszorította a kezemet- Julie te vagy a legjobb barátom, nem is tudom mióta- nevetett fel, mire arcomra mosoly ült. Oh, ez a nevetés, azok az ajkak azok a telt piros ajkak… Hol is tartottunk? Julie szedd össze magad.

-És tudod, te mindig itt voltál velem, bármi is volt- szabad kezével lassan arcomhoz nyúlt majd végigsimította járomcsontomat- és én mindig is megbíztam benned és te mindig meghallgattál, ha valami gondom volt- pillantott el, mintha csak valami eszébe jutott volna- és ezért is szeretném elmondani, hogy…- nyelt nagyot, izmai megfeszültek karján éreztem, ahogyan erősebben szorítja kezemet- én azt hiszem… Szerelmes vagyok.. - Ó Istenem hát eljött ez a pillanat is!? Szívem hevesen kezdett kalapálni, azt hittem itt nyomban elájulok- Eleanorba!- fejezte be. Várj mi?

Úgy éreztem mintha hasba rúgtak volna. Eleanor? Eleanor???

-Ez…- néztem rá még mindig lesokkolva.

-Tudom gáz.. hiszen nem is tudom, hogy egyáltalán tetszem-e.. neki-  kezemet elengedte majd hajába túrt.

-Nem ez..- ráztam a fejem – ez tök jó!- tártam szét karomat majd kínosan felnevettem- ez a Maya tök.. szerencsés…- hangom kicsit vékony volt. Csak most ne!Ne sírj!Bírd ki!

-Úgy gondolod?- szeme felderült, arcára meg hatalmas mosoly ült. És mintha egy kis megnyugvást is véltem volna látni tekintetében. Na most szívesen elájultam volna, de akkor le is ásnám magam a föld alá szégyenemben…

-Igen- bólintottam majd megköszörültem a torkomat- szép…- hadonásztam kezemmel, mint egy idióta és hátrálni kezdtem- pár lesztek, de most nekem.. mennem kell.. Mert a macskám elszökött és…- hadováltam összevissza majd kiléptem az ajtón és rohanni kezdtem a lift felé.

-De Julie neked nincs is macskád- szólt utánam.

-Pedig van…oh nem is mondtam?Haha..- nevettem fel kínosan majd beléptem a liftbe és mint egy őrült nyomkodni kezdtem a gombot.

-Julie!- láttam, ahogyan fut felém-, hé el sem mondtad amit akartál mondani!- tárta szét karját.

-Az várhat- legyintettem még mielőtt a liftajtó bezáródott volna.

Lassan és fájdalmasan emésztett fel a fájdalom. Na jó, lehet, hogy egy kicsit drámai vagyok, de most ebben a pillanatban úgy éreztem elnyel a föld. Amikor elmondta, hogy Maya-t szereti,azt hittem elásom magam. Hogy hihettem egy pillanatig is hogy esetleg,talán nekem fog vallomást tenni?!

És egyébként is mit kellett volna tennem?Ha megmondtam volna neki azonnal, hogy szeretem akkor csak még rosszabbá tettem volna az eseményeket. Talán ez egy jel,lehet, hogy így lesz a legjobb…

Amint kiléptem a liftből, zsebem megrezdült. „Csak a telefonom!”

Nyugtattam magam.

Nolan küldte!

Vajon mit akarhat?Hiszen csak most sétáltam ki a lakásából!

„Jules ugye jössz ma este a fesztiválra? ;)”

 A szívem megdobbant amint elolvastam az üzenetet. Szeretné, hogy elmenjek? Pedig most beszélt nekem Eleanor-ról.

Ujjaimmal gyorsan bepötyögtem a választ majd kiléptem az utcára.

„Persze! Ott találkozunk?:)”

Amint elküldtem az üzenetet telefonom újból megcsörrent.

„Igen és is úgy gondoltam:) A hot dog árusnál foglak várni Eleanor-ral.”

Amint elolvastam az üzenet felét, felragyogott szemem, de amint megláttam az üzenet végét, megint összeszorult a torkom. Hát persze hogy Eleanor-ral lesz…

~Három órával később ~

Már tíz perce felöltözve ültem az ágyam szélén,de még mindig nem bírtam elindulni. Kifelé nézve az ablakon láttam, hogy már alkonyodik. Az ég gyönyörű szép narancssárga színbe burkolózott.

Teljesen meg voltam győződve róla hogy jobb lesz, ha itthon maradok. De akkor nem láthatnám.. és nekem még ez is fáj. Istenem miért van az, hogy bármit megadnék, hogy csak a közelében lehessek?

Louist már óvodás korom óta ismerem, a kezdettől fogva nagyon jó barátok voltunk. Együtt mentünk általánosba majd gimibe is.És még akkor sem feletkezett megrólam amikor híres lett.

Louis mindig is az a fajta srác volt, akiért oda meg vissza voltak a lányok. Jó persze ennek oka is van, hiszen híres és csak rá kell nézni! Izmos, szikár teste van, tengerkék szemek és az ajkai meg… tökéletesek. Én persze mindig is a csöndes, visszahúzódó lány voltam, nem sok baráttal, és akiről soha senki sem tudta miért lóg velem egy ilyen srác, mint Louis. Talán igazuk is van…De akármikor belegondolok, hogy talán el kellene engednem,gyomrom görcsbe szorul…

Erőt véve magamon felkeltem az ágyból majd még egyszer megigazítottam magam a tükörben.

A hajam kiengedve vállamra omlott, persze megint úgy állt mintha meg sem próbáltam volna megigazítani vagy ilyesmi... Ruhám csak egy egyszerű sort és egy top volt.

Én most tényleg próbálkoztam,igazán kitettem magamért, de hát én már csak ilyen maradok.. ilyen átlagos.  Sosem vágytam arra, hogy olyan legyek, mint a sulinkban lévő menő csajok. Igaz a ruhájukat meg a barátaikat irigyeltem, de azt nem, hogy olyan kegyetlenek voltak másokkal, beleértve engem is… Igen, Chelse és a bandája, már 9. óta szekálnak engem, legtöbbször a ruháim miatt és hogy Louis-val vagyok. Mindig elmondják, hogy ilyen lány, hogy lehet egy olyan srác barátja.. Higgyétek el én sem tudom!Bár tudnám,és akkor minden egyszerűbb lenne…

Nagyon nem vártam a találkozást Eleanor-ral. Elsőként azért is, mert Chelse bandájához tartozott és másodjára meg ő egyszerűen gyönyörű volt. Mindig is a legszebb lánynak tartottam a suliban. Sokszor ábrándoztam róla, hogy ha én is úgy néznék ki, mint ő akkor Louis mást is látna bennem barátságon kívül.. Hát ez éppenséggel bejött csak hát Eleanor számára...

Miután úgy öt percig vesződtem a régi rozzant kapu bezárásával,beültem a szintén régi és rozzant Bogaramba.

Nem is kell mondanom, hogy ezzel is csúfoltak a suliban…a lány aki Bogárral jár..

*

Vattacukor, popcorn és sercegő hús illata terjengett a levegőben, amikor megérkeztem. A partot ellepték a bulizni vágyó fiatalok és turisták egyvelege. Rengetegen eljöttek akárcsak múlt évben és azelőtt. Ahogy egyre beljebb mentem a zene hangosodott. Az égboltra felpillantva láttam, hogy kék és lila fények világítják meg az eget. Már innen hallottam a színpad felöl jövő tapsvihart meg ujjongást. Ma úgy tudom Louis-ék nem lépnek fel, mert szabad napjuk van. A hot-dog árus pont a színpad mellette volt, így szemből már jól láthattam, ahogyan ott állnak, Louis, Eleanor, Chelse és a többi menő srác meg csaj. Először megtorpantam és úgy döntöttem nem megyek oda, de aztán erőt vettem és átfurakodtam magam a tömegen egészen hozzájuk.

-Sziasztok!- köszöntem halkan mikor odaértem hozzájuk. Nem tudom miért talán a hangos zenétől nem hallva hangomat, vagy, mert direkt nem vettek észre nem köszöntek vissza.

Louis-hoz léptem és megszorítottam karját mire felém fordult és nagyra tárta karjait.

-Julies! Hát eljöttél!- zárt kajai közé mire a hasamban szunnyadó pillangók életre keltek.

-Igen!- búgtam pulóverébe, de sajnos ez a csodálatos pillanat csak 5 másodpercig tartott ugyanis Eleanor visszahúzta magához.

-Szia Julie!- intett felém kedvesen majd Louis karjába akaszkodva füléhez hajolt.

Nem hallottam mit mondott neki, de biztos valami vicceset, mert Louis hangosan felnevetett.

-Ez jó ötlet!- mosolygott a lányra mire szívem összeszorult. Láttam a tekintetét, láttam benne a boldogságot, és az a mosoly.. amit régen csak én kaptam…

-…Julies figyelsz?- bökött oldalba Louis.

-Ő..Igen- ráztam meg a fejem majd ránéztem.

-Azt mondtam az előbb, hogy mindjárt jövünk, csak elmegyünk egy körre dodzsemezni, addig megleszel itt?

-Igen.. persze- motyogtam zavartan majd Louis vállamba veregetve elsétált karöltve Eleanor-ral.

Egy vállveregetés?Ez komoly? Félek, kezdem elveszíteni őt. Ha nem lehetek úgy az övé, akkor legalább a barátom hagy maradhasson...

Szomorúan utánuk néztem és láttam, hogy mennyire boldogok.

Tudtam, hogy egyszer tovább kell majd lépnem rajta, de olyan nehéz…hisz én Szeretem.

Mivel velem nem nagyon társalogtak a többiek, így elsétáltam a hamburgereshez. Elég hosszú sor állt előtte, de mivel éhes voltam így úgy döntöttem kivárom. Én már csak a korlátnak dőlve tudtam beállni a sorba. Két kezemmel hátra nyúltam majd felhúztam magam és ráültem. De mivel túl nagy lendületet vettem így hátra csúsztam…

Szerencsémre nem estem le, mert egy kéz megragadta derekamat hátulról.

-Ez közel volt- nevetett fel megmentőm. Segített leszállni róla. Karjába kapaszkodtam, sikeresen megálltam a talpamon. Felnéztem az arcára, elsőnek a hatalmas éjsötét szemei tűntek fel nekem. Nem mondom nem volt csúnya, sőt nagyon jó kivágásúnak tűnt, de mégis volt valami a tekintetében, ami nem tetszett...A haja fekete volt, ahogyan a pólója meg a farmerje is. Vékony és magas volt, de izmos is kicsit már amennyire megtudtam állapítani ebben a pillanatban.

-K..köszi- kezeimet visszahúzva mellkasomon összefontam.

-Nincs mit- mosolygott rám kedvesen- legközelebb óvatosan- mutatott a korlátra.

-Megpróbálok- haraptam bele ajkamba idegesen majd éreztem, ahogyan elpirulok.

-Na és mond mi a neved szépség?- érdeklődött majd mellém állt és háttal neki dőlt a korlátnak.

-Nem is ismerlek!- húztam fel a szemöldökömet majd kicsit arrébb álltam.

-Hé- tárta szét karját- megmentettelek így illik megmondani legalább a keresztnevedet.

-Ömm…Julie vagyok- mondtam halkan majd ránéztem.

-Szép név- fürkészte arcomat- illik rád- biccentett felém.

-Hmm..köszi- pillantottam el- és te?Mi a neved?- néztem felé.

-Én Zac vagyok!- mosolyra húzta száját- lehet, hogy már hallottál rólam, szokásom korlátról lezuhanó lányokat elkapni.

-Ja így már értem- nevettem fel.

-Hé, mondd, lenne kedved velem eljönni egy körre- bökött hátra motorjához. A látványtól elsőnek nyelnem kellett egy nagyot. Még sohasem ültem motoron. Jó, egyszer apum felültetett az övéjére, de akkor még kicsi voltam és el sem indította. És most hogy itt áll a lehetőség miért vacillálok? Egyértelműen nemet kellene mondanom neki! Nem? Akkor miért gondolkozok rajta? Tudtam, hogy helytelen lenne és talán emiatt… tudtam, hogy Louis nem örülne neki. Kínosan hajamba túrtam és elpillantottam, és ekkor megláttam Louis-t és Eleanor-t, ahogyan nevetgélve beszélgettek a vattacukros előtt. Ha ő is boldog én is az akarok lenni.

-Persze!- csúszott ki a számon, mielőtt még meggondolhattam volna magam.

-Szuper- mosoly ült arcára- gyere, segítek- nyújtotta kezét felém mire kicsit visszakozva, de elfogadtam.

Remegő kézzel fogadtam el a sisakot majd fejemre húztam. Logan igen közel állt hozzám majd arcom felé nyúlt mire hátraléptem.

-Nyugi csak segítek becsatolni- nevetett fel, majd becsatolta állam alatt a csatot.

Miután ő is felvette ráült motorjára és megpaskolta mögötte lévő ülést.

-Gyere ne félj!- kacsintott.

-Nem félek- mondtam ki határozottan.

Miután átvetettem egyik lábamat meg kellett kapaszkodnom belé, mert majdnem átestem a másik oldalon.

-Ha jól sejtem még nem ültél motoron?- kérdezte felém fordulva.

-De!- hazudtam. Szívem a torkomban dobogott, fejem lüktetett, tenyerem izzadt. Ahogy átkaroltam Zac derekát beindította a motort. Teljesen rásimultam. Vártam, hogy végre elinduljon. Vártam, hogy a szél belekapjon a hajamba, de mindeközben.. féltem.

-Hé!- hallottam egy ismerős hangot- Juiles mit csinálsz?- megint ez a hang. Várjunk! Ez Louis! Elengedtem Zac derekát pont akkor, amikor elindult így leestem a motorról.

-JULIES!- ordította Louis.

-Jó..jól vagyok..- dadogtam, miközben a sisakot próbáltam levenni fejemről. Éreztem, ahogyan egy kéz ragadja meg derekamat.

-Julies! Jézusom jól vagy?- fogta két kezébe arcomat Louis és szemembe nézett.

-Igen… jól vagyok- dobtam oldalra a sisakot. Tényleg jól voltam csak kicsit összezavarodott. Mit keres itt Louis?

-Te rohadék!- hallottam egy csattanást. Gyorsan felpillantottam és láttam, ahogyan Zac elterül a földön,orrát fogva, felette meg a dühös Louis áll ökölbe szorított kézzel.

-Ne merj még egyszer hozzáérni!- mutatott rám.

-Louis mit csinálsz?- ordítottam rá, de nem is figyelt, mivel újabb csapást sújtott le Zac-re amikor megpróbált felállni.

-Hagyd abba!- sikítottam majd szédelegve felálltam és megragadtam karját- mit csinálsz? Hagyd őt békén- rángattam pólóját mire végre rám figyelt. Szemei tűzben égtek. Tekintete dühös volt… sosem láttam még ilyen dühösnek..

-Hogy gondoltad, hogy elmész vele?- mutatott a hátam mögé, de közben végig a szemembe nézett. Hirtelen nem tudtam mit csináljak. Olvadjak el, hogy Louis most mondhatni féltékenynek tűnt vagy ordítsak rá?!

-Semmi közöd hozzá- tettem karba kezemet.

-Még szép hogy van!- mondta dühösen majd megragadta kezemet és maga után kezdett húzni.

-Mégis mit művelsz, hova viszel?- rángatóztam fogása alatt.

-Hagyd őt békén!- hallottam mögülem Zac mély hangját.

-Te csak fogd be!- ordított rá Louis. Látszott rajta hogy mindjárt visszamegy és behúz neki még egyet..

-Mi a bajod?- rántottam ki karom szorításából.

-Nem akarom, hogy elmenj azzal az örülttel. Nem is ismered!- emelte fel hangját.

-Mit izgat az téged?- tártam szét karomat.

-Csak mert…- túrt idegesen hajába- akár egy sorozatgyilkos is lehet- mutatott hátra.

-És jobb, mint a te kis barátaid. Ha így nézzük, nem sok különbség van köztük- mondtam most már én is dühösen.

-Miről beszélsz?- vágott értelmetlen fejet- Kérdeztem tőled, hogy okés ha ott hagylak velük!.

-Hihetetlen vagy!- ráztam meg a fejem majd megindultam előre. Nem sokáig jutottam, mert újra megragadta kezem.

-Sajnálom egy kicsit elvesztettem a fejem- nézett rám meggyötört tekintettel.

-Semmi baj- sóhajtottam majd a cipőm orrát kezdtem fixírozni.

-Tudom most elég rossz barátnak, tűnök csak aggódtam miattad Julies- simított végig arcomon.

-Tudom- néztem fel rá- vissza kellene menned Eleanor-hoz- biccentettem oldalra.

-Tudom..- fújta ki a levegőt idegesen majd elengedett.

-Tudod azt hittem egy tündérmesében a lány megkapja a herceget…- rágtam számat majd lepillantottam.

-Nem értem.. - rázta a fejét.

-Semmi én csak…- néztem fel rá és éreztem, ahogyan szememet szúrni kezdik a könnycseppek – csak rájöttem, hogy ez nem egy tündérmese ahol a lányé lesz az őt  megmentő lovag hisz csak néz rám- mutattam magamra kínosan felnevetve- csak…- hajtottam le a fejem. Éreztem, ahogyan megszakad a szívem, nem bírtam kimondani tudván, hogy ő sohasem tudná viszonozni érzéseimet- csak.. menj vissza Eleanor-hoz és….- könnyeimet letörölve pillantottam el.

-Julies nem értelek mi a baj?Eleanor?Tudtam, hogy őt nem kedveled, de most haragszol rám?

-Nem rád én csak…ó Istenem..Szeretlek Louis- mondtam ki végül. Úgy éreztem egy hatalmas teher esett le a szívemről, de most helyére került a rettegés.

-Julies…- láttam rajta hogy meglepődött.

-Nem is értem, hogy nem vetted észre- mondtam kicsit ingerülten-, hiszen én már óvodás korunkban is többet éreztem irántad, mint barátság. Eddig úgy voltam vele, hogy inkább legyünk barátok, mint semmi sem. De ez..- mutattam Eleanor felé- ez fáj…nagyon és tudod mi a legrosszabb?- tártam szét karomat- hogy még mindig Szeretlek!- éreztem, ahogyan könnycseppjeim záporoznak lefelé arcomon. Csak néztünk egymás szemeibe majd úgy döntöttem nekem elég volt egy napra ennyi fájdalom,majd  hátat fordítva neki,elindultam.

Amint távolodni kezdtem tőle, éreztem a fülemben dübörgő szívverésemet.

Egy..

Kettő…

Három…

Miért nem jön utánam?

Négy…

Öt...

Hat...

Abba kéne hagynom a lépéseim számolását!

Hét…

Nyo…

-Julies várj!- szívem majd ki akart ugrani mellkasomból. Egy erős kézfogást éreztem alkaromon.

-Igazad volt!- bólintott majd közelebb lépett.

-Miben?- kérdeztem értetlenül.

-Abban hogy ez nem egy tündérmese, nekem nem kell a „lány”…- nézett szemeimbe majd közelebb hajolt és két kezébe vette arcomat-, ha itt van nekem a hercegnő- suttogta majd ajkait gyengéden enyémre tapasztotta. Váratlanul ért a csók, de mégis csodálatos volt.  Ajkai pont tökéletesen voltak nedvesek és puhák.. mintha én már annyi pasival csókolóztam volna, és ezt úgy meg tudnám állapítani. Amint nyelveink találkoztak úgy éreztem felrobbanok, testemen átjárt a forróság, nem akartam, hogy vége legyen a csóknak, de sajnos csak pár másodpercig tartott, de az a pár másodperc is.. Tökéletes volt.

Louis hátrahajtotta fejét, majd a szemembe nézett. Mindketten hevesen vettük a levegőt. Leheletünk összekavarodott. Fel sem tűnt, amikor fellőtték az első tűzijátékot az égre. Kizártuk a külvilágot, csak mi voltunk. Arcunkra szinte egyszerre ült mosoly majd kezét derekamra simítva magához húzott és szorosan magához ölet majd ezt suttogta..

-Szeretlek Julies!Mindig is Szerettelek…