Az első érintéstől az utolsóig szikrázott a levegő.
„Mindenki különc, és pontosan ez
a dolog lényege. Ünnepelnünk kellene az egyediségünket ahelyett, hogy
szégyenkezünk miatta. Mindnyájunknak megvannak a magunk hóbortjai. Az emberek
sokat ártanak maguknak azzal, hogy igyekeznek elrejteni önmaguk elől valódi
énjüket pusztán azért, mert félnek attól, vajon mit gondolnak majd róluk a
többiek.”-Stell Simpson
Átlagos. Ez
a szó teljes mértékben hiányzik az „életemből”. Ha lehet ezzel a jelzővel
illetni azt ami körülöttem zajlik le . Létezek. Igen, ez a legjobb kifejezés
erre az „állapotra”. Más vagyok , de nem úgy mint aki hóbortból kékre festeti a
haját vagy 10 centiméter átmérőjű, gömb alakú fémek lógnak ki az orrából , a
nyelvéből és egyéb testrészeiből. Ez mind szeszély. mindenki maga dönti el,
hogy enged-e a 21. század stílus irányzatának avagy sem .
Saját akaratomból soha nem választottam volna
ezt a lét formát . Bár, ki is akarna e zordon alakba leélni az életét?! Azt se
tudom vannak-e még ilyenek , hogy is mondjam , félvérek , mint én . Az idők során megtanultam kezelni a
képességeimet , s ha szükséges visszafogni magam . Ma már az emberek, akik
ismernek, az átlagos , csendes , barátságtalan, gördeszkás 19 éves Stell Simpsonnak
látnak . Ha tudnák a titkom … ők is úgy vélekednének velem kapcsolatban , mint
saját magam. Más vagyok. Hiába próbáltam
lerázni magamról az átkot az évek gyötrelmein keresztül , de hajthatatlannak
bizonyult. A mondás tehát igaz : A vér
nem válik vizzé!
Kiskorom óta néhány furcsaság lebeg körülöttem .
Mondhatni, van néhány képességem . Ha annak minősül például hogy hallom a
gondolatokat a fejemben. Csak egy a bökkenő, nem a sajátjaimat. A körülöttem
levők ideái beférkőzni az elmémbe , s zajonganak. Persze feltudok építeni magam
köré egy falat, mely segítségével kitudom rekeszteni a külvilágot. Sajnos ehhez
rengeteg önkontrollra és lelki erőre van szükség. Lássuk be, ezek belőlem
kimaradtak. Aztán szürreálisan gyorsan mozgok. A tapintásom hideg , mégis vér áramlik
az ereimben. Sokakban felmerülhet a kérdés : Mi vagyok én ? Nos, apám egy teljesen átlagos ember , anyám
pedig… pedig egy vámpír volt. Ez elsőre egy teljesen abszurd dolognak
hangzik. De itt áll az élő bizonyíték.
Egy félvér , halandó vámpír vagyok, de ez nem azt jelenti hogy vért iszom és
vadászom. Sőt.. a rozsda szagú, vöröslő folyadéktól egyenesen irtózom, kerülöm
amennyire csak lehetséges.. Félek hogyha a közelébe kerülnék teljesen átvenné
feleltem az uralmat az az énem . A
gyilkos. Akivé nem akarok válni. Ha megtalálnám azt a valamit ami tompítja
démoni érzékeimet , normális életem lehetne. De a történetem nem egy elcsépelt
Alkonyat utánzat. Nem én vagyok Bella , nincs Edwardom, se boldog életem. Nem vagyok halhatatlan, s nincs örökké tartó szerelem.
Nem mintha nagyon keresném , inkább elzárkózom a külvilágtól. Rettegek hogy
kiderül a féltve örzött titkom és bezárnak egy diliházba.
A tavaszi
szellő átjárta a tüdőmet. Az eső kopogása a nedves aszfaltra tompította
gördeszkám gurulását. Épp hazafelé tartottam a könyvtárból, körülbelül 10
méterre tőlem egy zebra volt, amin az autósok fittyet hányva gyalogos társaikra
, veszélyes sebességgel száguldoztak. Aztán megpillantottam Őt. Barna hajára
sapkát húzott és trikót viselt egy melegítőnadrággal. Kék szemei lyukat égettek
mellkasomba. Egy laza mosolyt eresztett felém , majd telefonjába merülve lépett
ki az úttestre. Egy belső erő hajtott és már csak azt vettem észre hogy
elfehéredett ujjaim csuklója köré fonódnak és vissza rántom a járdára, így
megmentve a biztos haláltól. Érintése nyomán bőrömön kellemes melegség futott
át ,ami ellent mond a józan ész törvényeinek. Vagyis az én törvényeimnek.
Értetlen tekintetével találtam szembe magam, szólásra nyitotta a száját, de
mielőtt megtehette volna felkaptam a deszkám és sarkon fordultam . Auráját most
zilált , összekuszálódott érzelmek színezték . Szinte láttam magam előtt ahogy
egyhelyben toporog és szépen ívelt ajkát rágcsálja. Próbáltam a gondolataihoz
férkőzni, de csak suttogást hallottam, mint amikor az őszi szél megsuhogtatja a
meleg színekben játszó faleveleket. Remélem, le tudom rázni és nem fog
kérdezősködni. Amint a következő sarkon
fordultam volna be, egy kezet éreztem meg a vállamon. Elöntött az ismerős melegség
, s ami még inkább zavart hogy aurája is halványodni kezdett. Körül néztem , de
senkit nem láttam akin tesztelhettem volna képességeimet. Gyors tempóban
lépkedni kezdtem , de üldözőm mellettem haladt, felvéve a tempómat.
- Hogy értél oda ilyen gyorsan ?! Először vagy 15
méterre vagy tőlem majd a következő pillanatban ott teremsz és megmentesz.
- Deszka! –mutattam rá az említett tárgyra. Arcán az
érzelmek megváltoztak , majd egy öblös kacagás hagyta el a száját.
- Azt akarod bemesélni nekem hogy a gördeszkáddal 1
másodperc alatt megtettél 10 métert ?! Mert akkor az eltart egy ideig . –
emelte rám cinkos pillantással fűszerezve kék szemeit.
-Mit akarsz tőlem ? Nem is ismerlek! Elég egy
köszönöm és senkit sem akarok meg győzni semmiről- ráztam meg értetlenül a
fejem . Kezdett összezavarni ez a fiú. Először késztetést érzek hogy megmentsem
, majd az érintése. Nem hallom a gondolatait. Nem tudok eligazodni rajta.
- A nevem Louis Tomlinson, 21 éves vagyok . Van egy
bandám a One Direction. Most épp nincs barátnőm és te pedig ..- tért egyből a
lényegre. Valójában nem nagyon találkoztam még ennyire… nyomulós alakkal, de ez
cseppet sem zavart. Sőt.
- Stell Simpson , 19. Én pedig azt szeretném ha
lekopnál. - torpantam meg , majd vártam reakcióját. Hát nem arra számítottam
hogy mosolyra húzza a száját.
- Kárpótlásul meghívlak egy kávéra és elmesélhetnéd
nekem hol tanultál meg ilyen gyorsan deszkázni. Ha még utána is le akarsz rázni
, ígérem békén hagylak- villantotta rám tökéletes, vakítóan fehér mosolyát.
-Megegyeztünk!- ráztam vele kezet, majd egy közeli
Nando’s felé vettük az irányt.
A
közelében , mintha lelassultam volna. Már nem harsogtak id egen emberek
agyszüleményei az agyamban. Valami pajzsként hat rám , s agyam köré egy buborékot varázsolt , min a
gondolatok nem tudnak áthatolni. Vicces történeteit hallgatni a bandáról , a
testvéreiről, gyerekkoráról. Évek óta
most boldognak éreztem magam. eddig elzárkóztam a külvilágtól mert féltem a
másságtól. Visszagondolva, balgaság volt ez a tettem. Felszabadultan róttuk az utcákat , lassan
elfeledtem szeszélyeimet és csak sodródtam az árral. Mintha kicseréltek volna ,
egy mosolygós tini lány lehettem erre a délutánra. Néhány perc múlva már a
kávénkat szürcsölve tartottunk London egyik legszebb parkja felé.
- Te komolyan lehúztad a gatyádat ? – néztem rá
elképedve, miközben egy érdekes történetet mesélt .
-Miért is ne. Nem hitt nekem hát bebizonyítottam .-
nézett rám huncutul egy válvonás kiséretében , miközben elfoglaltunk egy szabad
padot.- Nah és te ? Neked nincsenek ilyen vicces emlékeid?
- Nincsenek .-hajtottam le a fejem . s Ő kérdő
tekintettel bámult rám .- Hagyjuk , ugysem értenéd , ez bonyolult. –
elterelésképp fogtam egy kavicsot és az elöttünk fodrozódó tavacskába dobtam.
- Nekem elmondhatod. - tette kezét a combomra. Kissé
kényelmetlenül éreztem magam, így hát kezét a padra helyeztem. Zavartan pislogott össze-vissza majd megrázta
a fejét egy sóhaj keretében. - Ne haragudj, csak .. csak .. te .. olyan ..
- Más vagyok- suttogtam . Szívemben felül kerekedett
egy szorító érzés , amit egyenlőre nem tudtam hova rakni.
- Nem , te különleges lány vagy. Figyelj tudom hogy még csak most ismerkedtünk
meg , de amikor megláttalak már akkor tudtam
hogy..-fejezte vona be vallomását, de a hirtelen lecsapó szakadó eső
félbe szakította. Felpattantunk és futni kezdtünk egy zárt hely felé ,ahova
behúzódhatunk amíg el nem csendesedik a vihar.
Louis
gyors tempóban kezdett el futni ,s fura dolgot fedeztem fel. Nem bírtam tartani
a tempóját. Agykerekeim ezerrel zakatolni kezdtek és megálltam . Nem érdekelt
az eső ,a villámlás és a menydörgés.
- Baj van ?- fordult felém a srác. Körbe néztem s
nem láttam semmit az embereken kívűl. Se aura, se érzelmek, se gondolatok . Bár
mozgásom kezdett lasúbbá, átlagossá válni , testem még mindig fagyos volt.
- Mit akartál mondani ?- néztem rá felvont
szemöldökkel.
- Azt hogy.. hogy hiába még csak most ismertelek meg
nekem te .. többet jelentesz mint egy barát. - közelebb lépett hozzám, kisöpört
egy vizes tincset az arcomból. Magához rántott és ajkait az enyémekre
tapasztotta. Földön túli érzés kerített
hatalmába. Szinte szárnyaltam. Ez volt eddigi sanyarú 19 évem legszebb perce.
Miután elválltak ajkaink egymástól kuncogni kezdett.
- Most mi van ?
- Elvörösödtél. - mosolygott. Hirtelen arcomhoz
kaptam . Melegséget éreztem . Körbe pillantottam . Csönd . Nem hallom a gondolatokat . Nem
vagyok már szürreálisan gyors . Minden
képességem elhalványult. És mindezek mögött egyetlen személy állt . Louis . Felbukkant és egy délután alatt magába
bolondított. Talán megtaláltam azt a valamit ami miatt felülkerekedik bennem az
emberi énem. Nem vagyok már különc , aki
elzárkózik a világ és az érzései elöl. Mától egy átlagos kamasz vagyok , kinek nincsenek problémái , csak egy egyszerű élete. –Jól vagy?
- Persze, csak elgondolkodtam. - mosolyogtam rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése