• NV - 1D - A kategória - Dreamy Girl~

Lehet, tévedek, de úgy érzem, halálosan szeretlek


A szerelem az az érzés, ami minden ember számára megmagyarázhatatlan. Vonzalom egy másik ember iránt. Aki egy idő után az életeddé válik és halálosan szereted.
Az első szerelem 16 és 17 év körül talál rád és úgy érzed, hogy soha nem fog elmúlni, de mindig vége lesz. És most jövök én képbe…
Pontosan 5 éve alkotok egy párt tini szerelmemmel és egyben legjobb barátommal Niall Horan-nal. Azóta felnőttünk és kapcsolatunk kinőtte a tini szerelem kategóriát. Valami nagyobb lett és érzelmesebb. 

- Raine van kedved eljönni a próbára?- kérdez Niall.
Megrázom a fejemet és egy csókkal útjára indítom. Egy ideig tiltakozott, mert csak egy hete költöztünk össze és már négyszer hagyott egyedül, de én nem bánom legalább jobban megismerhetem ezt a csodálatos környéket és kicsit jobban Londont is. Igaz már több mint 2 éve vagyok Londonban az egyetem miatt, de nem sokat mozdultam ki. Inkább Niall jött hozzám. Írországban nőttünk fel mindketten, de valahogy London mégis a világ egyik leghíresebb és legcsodálatosabb városa ezért is döntöttünk úgy, hogy itt veszünk házat. Farmert és pulóvert húztam majd esernyőmet bele ejtettem a táskámba és elindultam felfedezni Londont egy pufi piros kabátban. A régies és gyönyörű épületek elvarázsoltak, ahogy végigsétáltam az utcán ahol a házunk is állt. Ki sem fordultam a főútra mikor megcsörrent a telefonom.
- Szia Niall. - örvendeztem és szívem csak a nevétől megdobbant.
- Helló Hercegnőm. - mondta utánozhatatlan ír akcentusával. Még ebben a nagyvárosban, egyedül is otthon érzem magamat csak a hangjától. – Merre csavarogsz?
- Niall most ellenőrizgetsz? – csattantam fel.
- Dehogy. – tiltakozik. – Csak már végeztem is a stúdióba és gondoltam akkor mehetnénk együtt. 
- Ohh. – érzékenyültem el rögtön. – Az utcánk és a főút sarkán.
- 5 perc és ott vagyok. 
Várakozón leültem egy padra pár lépésre az előbbi tartózkodási helyemtől. Telefonomat babráltam, míg valaki hátulról meg nem támadott és be nem fogta a szememet.
- Na, ki vagyok? – kérdezte a két kéz gazdája.
- Mario Casas te vagy az?- kérdeztem játékosan.
Halkan felnevetett mögöttem és átölelt nyakamra meleg puszit lehelt ebben a novemberi hidegben is.
- Sajnos velem kell beérned. – nevet fel Niall és talpra húz.
- Nekem tökéletes vagy. – vetem át kezeimet nyaka körül. – Az én szőke hercegem.
Arcán óriási mosoly ül le. Kezét lecsúsztatja, pufi kabátomon a derekamig majd óvatosan közelebb húz magához. Fejemet kicsit oldalra fordítom és puha ajkai az enyémet érintik. Elmélyülten, érzékien és lágyan csókol. Egy pillanatot sem akar vesztegetni.
Hat szatyornyi új ruhával és cipővel rogyok le a kanapénkra. Lerúgom magamról magassarkúmat és halkan szitkozódom, hogy mégis miért azt vettem fel? Niall huppan le mellém egy pirítóssal a kezében.
- Gyors voltál. – jegyzem meg és utalok rá, hogy olyan 2 perce érkeztünk csak haza.
- Éhes vagyok. – mondta és megvonta a vállát. – 10 perc múlva. Te meg Én és egy nagy adag popkorn találkozunk itt.
Fejemet rázva felnevettem és felmentem a hálószobánkba. Frissen és tisztán egy selyem hálóingben jelentem meg a nappaliban. Niall lazán ült a bézs színű kanapén egy nagy tál pattogatott kukoricával az ölében. Szürke pulóverének kapucnija szőke tincsein hevert és égszínkék szemei ragyogtak. Egy pillanatra láttam magam előtt azt a 16 éves kissrácot, aki az ablakom előtt énekelte el első nekem írt dalát. Gitárját pengetve az éjszaka közepén csak egy zseblámpával megvilágítva magát elénekelte, hogy mennyire szépnek talál és, hogy szerelmes. Belém! 
- Minden rendben? – nézett rám.
- Csak eszembe jutott A Dal!- mondtam neki majd kivettem kezéből a tálat és a dohányzó asztalra helyeztem. Ölébe csusszantam lábaimat az ülőkébe nyomtam és két térdem közé fogtam Niall testét. Kezei lecsúsztak fenekemre majd meztelen combomon megálltak. Felé hajoltam és megcsókoltam. Pár perc múlva zihálva váltunk el egymástól majd egy pár levegő vétel után kedvesem újra ajkait az enyémre nyomta. Óvatosan beleharapott alsó ajkamba, amitől kicsit felnyögtem és közelebb húzódtam hozzá. Kezem pulóvere alatt járta be teste minden egyes porcikáját. Egy apró puszit nyomtam arcára majd leültem mellé és betakaróztam. Fejét óvatosan beleejtette ölembe és betakarózott. Homlokából kisöpörtem szőke tincsit és elvesztem tekintetében.
- Egész életemben csak rád vártam. – mondja. – Szeretlek!
- Szeretlek Niall.
Mosolyogva fordul vissza a tévé felé és belemarkol a kukoricába. Leveszem fejéről a kapucnit és fél kezemmel szőke haját simogatom másik kezemmel pedig Twitteren böngészek. Megfogadtam, hogy nem olvasom el a gyűlölködő leveleket, de most is oda tévedt kezem. Durva és illetlen szavakat üzennek és a legdurvább az, hogy egyesek a halálomat is kívánják. Ahogy olvasom soraikat szemeimbe könnyek gyűlnek és kezem elernyed majd a telefon kiesik belőle egyenesen Niall hasára. Pár pillanat múlva már vállán hüppögök és erősen ölelem magamhoz. Hajamat simogatja és próbál megnyugtatni.
- Csak irigyek rád, mert csodálatos vagy és csak az enyém. Irigyek, mert okos vagy. Irigyek, mert az életem része vagy már jó ideje és az is maradsz, mert nem tudnak elvenni tőlem. Ne is foglalkozz velük. 
- Te nem tudod ez milyen Niall!- csattanok fel majd meg is bánom. – Nem úgy értettem. Sajnálom.
Niall-t is ugyan annyi támadás éri származása, hangja, kinézete és úgy egészben önmaga miatt akár csak engem. Nem csak az ellentétek vonzzák egymást.   
Nem törődve megvonja a vállát és feláll. Követem példáját és kiviszem a popkornos tálat a konyhába.
- Mit szeretnél enni? – kérdezem apró mosollyal az arcomon.
- Egy nagy adag csokis puding boldoggá tenne.
Mosolyogva előveszem a lábast és tejet kezdek forralni benne. Mire eléggé felforr, bele öntöm a puding alapot és kevergetni kezdem. Niall ül fel a konyhapultra Calvin Klein alsónadrágban és kiissza a maradék tejet a dobozból. Hátam mögé állt és teste hozzám simul. Együtt keverjük a pudingot. Apró puszikat ad közben nyakamra és arcomra. Kiöntöm két pohárba a pudingot és gyorsan beteszem a hűtőbe. Elütjük az időt egy kis beszélgetéssel meg hasonlókkal és egy szokásos péntek éjjeli falatozásba kezdünk utána. 

2 HÉTTEL KÉSŐBB

Három bőröndöm az ajtóban sorakozik és veszek egy utolsó pillantást már nem közös lakásunkra majd bátyám felé fordulok.
- Marc induljunk!
- Biztos ezt szeretnéd? – kérdezi félve és mire bólintok a bőröndömért nyúl.
Mielőtt Londonba költöztem el tudtam rejteni kapcsolatomat Niall-al. De amint felreppentek a hírek az emberek – rajongók – tömegei kezdtek ostromolni gyalázó és gyűlölködő levelekkel, szavakkal és a legdurvább, amikor fizikai bántalmazást is bevetettek. 4 napja mikor a fiúk koncertjéről jöttünk ki megdobáltak. Egyre többet kezdtem veszekedni Niall-el mint a kimerültség, a félelem és a düh miatt. Niall éppen a stúdióban próbál és fogalma sincs róla, hogy elmegyek. Egy levelet hagytam a hűtőben a Nando’s csirke dobozának tetején. Ott biztos, hogy megtalálja. Lehet, az elején kiakad és ideges lesz, sőt mi több biztos, de ez így jobb lesz. Ki kell lépnem az életéből, hogy a zenére tudjon koncentrálni és a rajongóik ne csak velem foglalkozzanak. 
- Nem a te stílusod a búcsúzás. - jegyzi meg bátyám már az autóban egyenesen London egyik külvárosába ahol Ő él. Egy ideig ott fogom magam meghúzni majd az egyetem következő évében kollégiumba megyek. Igaz már harmadikos vagyok, de biztos meg lehet oldani.
- Ez lesz a te szobád. – mutat körbe Marc egy fehérre festett szobában, ami akkora, mint a régi házunkban a kamra. – Nem egy Horan lakosztály, de jobb, mint a híd alatt.
- Sokkal. – mosolygok rá és erősen megölelem. – Köszönöm.
Kiment a szobából és becsukta maga után az ajtót. Lerogytam az ágyra és fejemet fogtam magamban pedig azt emlegettem, hogy ez nem történhet meg velem. Nem lehetek ilyen gyáva! De mégis. Kinyitottam a szememet és ugyan abban az egérlyukban találtam magamat. A bőröndök kipakolásával el tudtam terelni a figyelmemet, de mikor kezembe került egy közös kép képtelen voltam még levegőt is venni. Leültem az ágy szélére és csupasz kezemet néztem. Már nem volt rajtam a jegygyűrű, mert beletettem a levélbe és otthagytam Niall lakásán. A 18. születésnapomon kérte meg a kezemet. Anyámék és az egész rokonság előtt. Könnyezve mondtam ki az igent és utána az egész este alatt szám csak mosolyra állt. Utána csak azért nem lett esküvő, mert kezdődött az X-factor láz és vele együtt engem is beszippantott a mókuskerék. Az orvosi egyetemre való jelentkezésem is már kicsit kibújó volt az egész alól. De álmomba sem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. A képet letettem az éjjeli szekrény féleségre a kikapcsolt telefonom mellé majd felnyitottam laptopom tetejét és azt tettem, amit mindig mikor szomorú vagyok. Tanultam. 4 óra tanulás után mire már visszafelé is tudtam az anyagot kimerészkedtem a szobámból. A bátyám egy nagy tál spagettivel ült a kanapén és a tévét bámulta.
- Te vagy a híradóban. – mondja nekem majd feltekeri a tésztát villájára és bekapja.
- Hogyan?
És tényleg az én arcom nézett vissza rám a képernyőről és jobbomon Niall. Azt írták, hogy az ír fiú megőrült. Tört és zúzott lakásán mikor megtudta, hogy fiatal szerelme és jegyese elhagyta házukat és kilépett az életéből. Harry csak annyit nyilatkozott, hogy egy időre leállnak a koncertezéssel és a stúdiómunkákkal, amíg meg nem találnak engem. 
- Jó nagy galibát okoztál! – jegyezte meg Marc nekem szemrehányóan.
- Nekem te csak ne prédikálj.
Egy nagy tál tésztával tértem vissza. Valami ócska film felénél tartottunk mikor megszólalt a vezetékes telefon. Intettem Marcnak fejemmel, hogy menjen és vegye fel.
- Helló Niall. – köszön a bátyám a telefon másik végén lévő Niall-nek. – Hogy tudok-e valamit Raine-ről?
Felém fordította fejét és kérdőn rám mered. Én csak határozottan megráztam a fejemet.
- Sajnálom, de nem!- mondja bátyám némi undorral az arcán, amiért hazudnia kell. – Nem tudod, hogy hová ment és teljesen kiakadtál? Már felhívtad a szüleinket és ők sem tudják? És még az egyetemen is kerested? Niall sírsz? Jó oké haver elhiszem. Ha tudok valamit, akkor hívlak. Légy erős!
Marc lecsapta a kagylót és mellém huppant a kanapén. Rosszallón méregetett. 
- Raine ennél lejjebb nem süllyedhetsz. Nem értem még mindig mért tetted!
- Mit nem értesz ezen? – kérdezem. – Egyszerűen elegem lett ebből. Bárhová megyünk, megrohamozzák az újságírók és a rajongók. Cafkának és pénzéhesnek hívnak. Utálnak a rajongók és olyanokat írogatnak nekem, hogy felfordul a gyomrom a szavaiktól. A jó múltkor egy rajongó hozzám vágta a cipőjét. Jövő héten mi lesz. Összevernek az utcán?
Vállára hajtottam a fejemet és előtörtek könnyeim. Nem akartam sírni, mert az a gyengeség jele, de nem tudtam visszafogni.
- Sajnálom!
A kanapén ébredtem reggel. Hátam fájdalmas vészkiáltásokat hallatott miközben felkeltem a rozoga kanapénak nevezett tákolmányról. Olyan kinézettel, mint aki éppen most menekült el az emberrablójától. Felültem a konyhapultra és kérőn néztem Marcra, hátha hoz nekem egy kávét.
- Ez nem a Horan rezidencia. Itt ki kell szolgálnod magad!
- Fhhh. – fújtam rá és fájdalmasan feltettem egy kávét főni.
Kiöntöttem a kávét a bögrémbe és palacsintát falatozva a rádiót hallgattam.
- Este jövök. - nyomott puszit arcomra Marc és már ki is viharzott az ajtón. 
A nap nagy részét az egyetemen töltöttem szerencse, hogy a bátyám lakása csak 3 km-re van. A sok tanulásnak hála már a jövő héten kezdhetem a gyakornoki oktatást. Részt vehetek már műtéteken is.
A felhajtón már ott ált a bátyám autója és egy másik nagyon ismerős kocsi. Mikor beléptem csak akkor jöttem rá, hogy az a jármű nem másé, mint Niall-é. A kanapén ült szemben az ajtóval és amint meglátta, hogy bejövök rajta felpattant és elindult felém.
- Marc mi a frászért mondtad el, hogy itt vagyok? – kérdeztem és az ajtó felé hátráltam.
- Még csak 2 napja vagy itt, de már kikészítesz a fancsali képeddel! 
- Oh sajnálom! Legközelebb leugrom a hídról és nem a bátyámat hívom segítségért!
- Ne viccelődj ilyennel Raine! – nézett rám vörös szemeivel Niall.
Nem tudtam megállni. Oda rohantam hozzá és átöleltem. Beszívtam az illatát és hülyének érzetem magamat. Pár nap a semmiért. Összesen 2 napot bírt ki nélkülem én még ennyit sem.
- Visszajössz?
- Nem. – ráztam meg a fejemet és táskámat a földre dobtam.
- Akkor mit szeretnél. Mond és megteszem.
- Hogy mit szeretnék? – tűnődtem. – Egy helyet ahol nem zaklatnak a rajongóitok. Egy helyet ahol csak ketten lehetünk. Egy helyet ahol nem számít ki vagy. 
- Ilyen helyet tudod, hogy nem tudok teremteni. – rázta fejét.
- Akkor adj egy kis időt, egy kis teret. – mondom. – Befejezem az egyetemet és utána minden jobb lesz. 
- És ha találsz valakit, aki jobb nálam? Mit is beszélek biztos, hogy találtál már jobbat nálam!
- Niall szívem! – lágyan végighúztam kezemet karján és megszorítottam kézfejét. – Figyelj rám. Nincsen más és nem is lesz! Ígérem, hogy visszamegyek és minden jobb lesz, mint előtte. De ez most ebben a pillanatban nem megy! Itt van nálad a gyűrű?
- Persze. – mondta és elővette farzsebéből.
- Húzd az ujjamra. – mondtam. 
Nem kérdezett csak csináltam. Felhúzta kezemre jegygyűrűnket és ajkamra csókot nyomott.
- A gyűrű a kezemen lesz jelezve mindenkinek, hogy a szívem foglal. 
- Nem sok férfit tart távol egy gyűrű. – mondta Niall.
- Akkor majd én távol tartom. – mondtam. – Ígérem, hogy hűséges maradok. Csak bízz bennem!
- Bízom. – mondta majd ujjaink összekulcsolva estek mellénk. – Csak nem akarlak elengedni.
- Ez a búcsú nem örökké szól. – mondom. – Visszamegyek, az életemre esküszöm, csak kell egy kis idő!
  Egy utolsó csókkal távozik. Nézem, ahogy elhajt az autóval.
- Mit tettem. – rogytam le a kanapéra.
- Elűzted magad mellől az egyetlen embert, aki szeretett tiszta szívéből. – emlékeztetett Marc arra, ami számomra is teljesen világos volt. Egy barom vagyok.


*Egy év és három hónap múlva*


Ki gondolta volna, hogy kibírom? Niall napjaim része lett mégis nem volt körülöttem. Nem beszéltünk, nem írtunk csak ott volt. A szívemben. Elvégeztem az egyetemet és friss diplomámmal magam mögött hagyva az egyetemet vonatra ültem és egyenesen Niall lakására indultam. Szeptemberben New Yorkba kell költöznöm, mert ott kaptam főorvosi állást. Amiről eddig csak álmodtam megvalósulhat, már csak a vezetéknevemet akarom megváltoztatni. A gyűrűt, amit Niall adott egyetlen másodpercre sem vettem le és szerelembe sem estem, mert megtartottam az ígéretem. Izgatottan nyitottam ki a kerítés ajtaját és rohanva tettem meg az utat a bejárati ajtóig. Hangosan kopogtattam – vertem az ajtót, mint egy félőrült – és mikor Niall kinyitotta az ajtót ledobtam csomagjaim és ajkára tapasztottam ajakamat.
Nem tétovázott rögtön visszacsókolt és ebben a nyári melegben izzott körülöttünk a levegő. Alig kaptam levegőt. Nem tudtam betelni az érintésével, az illatával és a csókjai ízével. Egyszerre akartam bepótolni az elvesztegetett majd másfél évet. A hálószobája felé rángattam. Hanyatt dőltem az ágyon és magammal rántottam. Csak addig váltak el ajkaink, míg áthúztam fején a pólóját. 
- Tudod meddig vártam erre a pillanatra. – mondta zihálva, míg kicipzárazta ruhámat. 
- Sajnálom. – mondom. – De már menni fog. Megbirkózom minden akadállyal és nem leszek többé gyenge. 
- Jó ezt hallani. 
- Niall lehet, hogy tévedek, de az életemnél is jobban szeretlek!
Majd megcsókoltam. Hosszasan és lágyan ahogy az esküvőnkön fogom majd és életem minden percében amikor csak akarom, mert az övé vagyok és ő is az enyém. 

2 megjegyzés: