Olaszország ~ LTP

Sziasztok!

A(z) IMG_20140506_095740.jpg megjelenítése
Nos, gondoltam, hogy hozok néhány saját képet, illetve gondolatot Olaszországról, ugyanis a csodás kis osztályommal pár napja a "csizmában" jártunk kirándulni, várost nézni, és egyéb érdekes dolgokat csinálni. Szóval, ha már arra voltam, kipattant a fejemből, hogy hozhatnék egy élménybeszámolót Rólunk. Rengeteg vicces/kínos pillanatban volt részünk. Volt, hogy megáztunk, volt, hogy megsültünk. De túléltük!
( elnézést az esetleges elírásokért/helyesírási hibák miatt, de rengeteget írtam, és sokáig, így aztán nagyon sok lett.)



Nos, hát a 9/B Olaszországban járt, többek között:
Első nap: Magyarország--> Szlovénia --> Olaszország - Velence
Második nap: Firenze--> Volterra-->Róma
Harmadik nap: Róma
Negyedik nap: Róma
Ötödik nap: Róma--> Siena--> Pisa
Hatodik nap: Padova--> Verona--> Szlovénia--> Magyarország


Reggel hat órakkor indultunk a 13. kerületből Pestről. Az üres autópályát, illetve országutak Szlovéniát keresztül vezettek el  minket az éppen akkor esős Olaszországba. Az első megállónk Velencében volt, ahol keresztülgázoltunk az apró sikátorokon, pontosan addig, amíg ki nem értünk a Szent Márk térre. Ott volt a csapat első forgatási helye, ugyanis az egész utat megörökítettük egy kamerával, így mindenkinek jutott valamely országban egy nevezetes templom, bazilika, torony, szobor, tér, város, falu, stb. Ezt természetesen megőrizzük, és filmet is készítünk belőle, amit majd lejátszunk magunknak.
Na de térjünk vissza Velencéhez, ugyanis még nagyon a történetünk elején tartok csak, szóval gondolom felszabadítottad a délutánodat, ha most ezt olvasod, mert annyi mindent szeretnék még leírni, hogy ki sem tudom mondani.
Tehát Velencében kaptunk egy kis szabadidőt, így elmentünk felfedezni a sóhajok hídját, ami arról nevezetes, hogy régen a Dózse-palotában ítélkező bíróságról a börtönbe átkísért emberek sóhaja volt hallható a hídról. Innen kapta romantikus elnevezését is. 
Itt Velencében, amellett, hogy itt ettem az első olasz fagyimat, amit ha jól emlékszem 2-3 Euróért vettem, sikerült néhány szuvenírt is beszereznem, ahogy az osztálytársaimnak is. Ne is ejtsünk szót még arról, hogy ezen a helyen mennyi árus van, erről majd később.
A vásárolgatás/nézelődés után már jócskán az éjszakában elmentünk a szállásunkra, ami egy velencei kempingben volt, kisebb mobilházakban. Egész kellemes volt a legelső szállás, ugyanis volt mikró, tv, rendes ágyak, rendezett fürdő, és a wc sem volt katasztrófa. Az egyetlen kivetnivalóm az, hogy reggel úgy ébredtem, mint egy ötszáz éves hibernált hegylakó, annyira fáztam, hogy megmozdulni alig tudtam, szinte remegtem.
Második napon összepakoltunk a reggel folyamán, majd elmentünk Firenzébe, ahol megnéztünk egy templomot, majd kaptunk szabadidőt, amit arra használtunk fel, hogy megkostóljunk egy olasz pizzát. Meg is tettük ezt, csak az volt a bökkenő, hogy nekem nem ízlett azaz ízvilág, amivel találkoztam. Válogatós vagyok, nem tehetek róla. Ebéd után elmentünk kicsit még nézelődni, majd hatalmas szerencsénkre leszakadt az ég. Na, ki mit gondol? Volt nálam esernyő? Természetesen nem! Ne is én lennék, ha lett volna nálam vihar elleni felszerelés. A gond ott kezdődött, hogy leszakadtunk egy kisebb csoporttal a nagy grupitól, így áztunk vagy negyed órát egy templom előtti téren, amit közben elleptem a fekete árusok. (Négerek, de nem akarok fajgyűlölő lenni, mert nem is vagyok az.) Jöttek az esernyőjükkel, esőkabátjaikat ( tudjátok, a tipikus kukazsák esőkabátok 5 Euróért.) Persze nem vettem Tőlük egyet sem, inkább megfáztam. Na de kérlek, ki ad ki 1200 forintot egy rongyért, amit egyszer felveszek, majd kidobom?
Végül találkozott a szétszakadt csapat, és elsétáltunk a kisbuszokig, ami történetesen jó fél óra sétára helyezkedtek a helytől, ahol álltunk. Csurom vizesen, átázva, hajunkból kismedencét lehetett létesíteni, amikor beültünk a kocsikba. Még a cipőm is beázott, így fel kellett forgatni a csomagtartót száraz cipőkért, illetve ruhákért.
Miután túltettük magunkat a firenzei megpróbáltatásokon elkocsikáztunk Volterrába, ahol felfelé igen veszélyes út vezetett, ugyanis voltak részek, ahol a nagy esőzések miatt - legalábbis gondolom, hogy azok miatt - hiányoztak darabok a betonból, alattunk meg édes kis szakadék tátongott. 
De mindezek ellenére felértünk a domb tetejére, és besétáltunk Volterrába. Ott volt a híres-neves óratorony. Rögtön előjöttek a vámpíros hiedelmek, illetve a Twilight história. Eljátszottuk, hogy Edward ott áll az óratorony alatt, és Bella szalad felé. Bellát többek között én is játszottam.
A volterrai látogatásunk után kezdetét vette az utunk a római kempingbe, ahol megint mobilházakban voltunk elszállásolva. Öt személyes házban, hatan voltunk, de szerencsére én Fanni barátnőmmel egy franciaágyas szobán osztoztunk, így mi kényelmesen aludtunk. Bár ezen a szálláson nem volt mikró, se tv, a fürdő 1 m x 2m volt körülbelül. Tragikus volt, mert már első nap este állt benne a sár, undorító volt.
Harmadnap reggel, mikor felkeltünk, az eső megállíthatatlanul zuhogott, de mire elindultunk a Vatikán felé, már szerencsére elállt. Metróval tettük meg az utat, illetve busszal mentünk be Rómába. Természetesen beálltunk a Vatikán 2 km-es sorába, ahol 5 tökéletes órát vártunk arra, hogy bejussunk a múzeumba. Végére már az életkedvünk is a talajvíz alatt volt, de azért mentünk egy kört a Vatikánban, és csináltunk érdekes képeket a szobrokkal. Mondtam már, hogy tetszenek azok a szobrok? Rohadt nagy emelvényen állnak a meztelen habtestükkel, és pici fütyijük van, kockás pocakkal.
Vatikán után, ahol kemény 15,5 percet töltöttünk, ugyanis mire bejutottunk, már terelték ki a népeket, mert zártak, átsétáltunk a szent Péter Bazilikába, ahol nekem kellett beszélnem. A tanár úr negyed méterre tartotta az arcomtól a kamerát, ráadásul már amúgy is zavarban voltam, mert ott álltak körülöttem az osztálytársaim. Végül elmotyogtam valami értelmeset, azt hiszem, de őszintén szólva nem én vagyok a kamera embere. Brr.. De átvészeltem, így a felvétel után sikerült eljutnom nekem is az Angyalvárhoz.
Angyalvárba nem mentünk be, csak kívülről csodáltuk meg az építészet csodáit, és az angyalos szobrokat. Innen pedig vissza az egész, úgyhogy metróra pattantunk, aztán feltolakodtunk a buszra. Egy ember hónalja alatt álltam, aki leszólított olaszul, majd mikor visszakérdeztem, hogy "what", és nézem rá hülyén leesett neki, hogy egy geniussal áll szemben, így átváltott angolra, és így már megértettem, hogy mit akar. Szegény csávó csak azt akarta megtudni éppenséggel tőlem, hogy honnan jöttünk csordával, és töltöttük meg a békés kis buszukat.
Igazából ez volt az a nap, amikor rohantunk, mert a bolt, ami a szállásunkkal közvetlen szemben volt csak kilencig volt nyitva. Tíz perccel zárás előtt leptük el a boltot, és raboltuk ki félig, de legalább nem haltunk éhen.
Negyedik nap ismét Róma volt az úti cél, csak most a Colosseum, Forum Románum, Circus Maximus, majd a Capitolium, végül Viktor Emánuel emlékműve. Délelőtti program után kaptunk szabadidőt, amiben elmentünk egy étterembe. Ott spagettit rendeltem, ami szintén nem ízlett, mivel nem rajongok különösebben a paradicsomért, és ez tele volt vele. Nos igen, nem az olasz ízvilág lesz a favorite nekem. A külön sétálgatás, vásárlás, kajálás után ismét összegyűlt az osztály a Pantheon előtt, és innen ballagtunk el a Trevi-kúthoz, amibe mindenki beledobálta az egy centes érméket, hogy kívánhasson egyet. Reméljük, mindenkinek teljesül, amit szeretne.
Trevi-kút után következő utunk a spanyol lépcsőhöz vezetett, ahol helyet foglaltunk a fokokon, és osztálytársaink előadását szemléltük meg. Két lány táncolt nekünk, majd az embereknek is, akik megálltak bámulni a történéseket. Egy másik lány fuvolázott. Drámai előadásaink után visszamentünk a metróhoz, majd a buszhoz, amire 1 és negyed órát vártunk, és akkor is csak két körben fértünk fel a hatalmas tömeg miatt.
Este a szálláson lespanoltunk hollandokkal, illetve németekkel, akik elszántan meg akartak ajándékozni minket a sörkészletük felével. Természetesen visszautasítottunk, de elkönyveltük, hogy találtunk jó fej, menő németeket is. Egyik közölte velem, hogy borzalmas a nyelvtudásom. (Deutsch.)
Ötödik, utolsó előtti napon összepakoltunk, és elhagytuk a római kempinget, hogy felfedezzük Sienát, és Pisát. Siena nagyon szép volt, főleg a dóm. Pisában az a torony tényleg megdőlt kicsit. Mindenki csinált "megtartós" képet vele, csak én nem, haha.
Itt a torony, és templom megnézése után elmentünk pisilni 50 centért. - Igen, ezt fontos megemlíteni, mert senki, soha, sehova nem ír az ilyen emberi tevékenységekről. -
Aztán jött ismét a vásárlás. Itt volt a legolcsóbb minden, tök jó volt, de komolyan. Itt is tele volt minden arab és fekete árusokkal. Jöttek a sálaikkal, napszemüvegeikkel, és egyéb baromságaikkal. Nyomták az "oncsó poncsó" szöveget. Egyik nap Rómában már nagyon idegesítettek és visszaszóltam nekik, mert jött oda hozzám az esernyőjével, de látta, hogy a kezemben már van egy és mondja nekem, hogy "oncsó poncsó" erre én: "Oncsó poncsó nekem is van, nem látod?"
Még itt Pisában egyik osztálytársamat majdnem eladtuk egy fekete napszemüvegárusnak. El akartuk cserélni két tucat napszemüvegre. Csávóka benne is lett volna, viszont az osztálytársam már nem annyira.
Aztán a nap végén elindultunk megint a velencei szállásra, oda, ahol az első éjszakát töltöttük. Elég felháborodtunk, mikor odaértünk, mert nem takarítottak ki, mondván, hogy úgyis jönnek vissza a hülyék. Ott állt az 5 napos szemét a kukában...
Végül elfogadtuk a tényt, és elmentünk fürdeni, majd hajnali kettő-három körül ki a tengerpartra. Vagyis igazából csak hárman mentünk ki: én, Fanni és Ági.
Sötét volt, és a víz hangja, ahogy csapkodták a partot a hullámok. Homokos tengerpart... Ha ezt nem látja az ember élőben,. este, el sem hiszi, mennyire szép.
Nem bántam meg, hogy aztán jött az olasz papi és lecseszett minket, hogy mit keresünk hajnalban a parton.
Mindössze két és fél órát aludtunk aznap hajnalban, mert másnap kelni kellett, hogy menjünk Padovába, majd Veronába. Padovába nem maradtunk sokáig, csak 1 órát körülbelül, hogy megtekintsünk egy templomot. Viszont Padovában mocskos kövér galambok voltak. Kétszer, sőt háromszor akkorák mint a pestiek, szerintem. Nem szimpatizáltam velük.
Na, jó, hagyjuk a galambokat, nem bírom őket, inkább tárgyaljuk ki Veronát, ahol az összes hely közül ráakadtunk egyik pajtikámmal egy méregdrága táska bolt nyílt wifijére. Viszont ugorjunk vissza a Veronába érkezésünk elejére, mert egy kicsit előre szaladtam, bocsika.
Mikor megérkeztünk Veronába rögtön leparkoltunk, és bementünk valami stadionba, ahol leültünk, körülnéztünk, majd fél óra elteltével átcsoszogtunk Júlia házába, mhisz' Verona, tudjátok. Romeo&Juliett.
Júlia házában megtekintettük a híres erkényt, és jól megfogdostuk az ott felállított Júlia mellét. Aztán ismét szabadidő következett, amiben elmentünk fagyizni, majd itt következett az a rész, hogy ingyen wifit találtunk.
Ezek után ismét beugrottunk az elmondhatatlanul kényelmetlen, alvásra alkalmatlan, nyakfájást könnyen előidéző járgányunkba, és elindultunk a fényes Magyarországra, ahova hajnali kettő-három körül gurultunk be, és parkoltunk le zöld iskolánk előtt.

Egyéb események, tények:
• Több néger árus is szívesen elcserélte volna az osztályunk lányaira a kulcstartókat amiket árult.
• Lealkudtam egy telefontokot 5 Euro-ról 2-re.
• Egyik téren kiültünk és magyar dalokat énekeltünk, így besöpörtünk kemény 50 centet.
• Első nap a busz tőlünk zengett, mert énekeltünk - magyarul.
• Remekül tudok alkudozni.
• Utáljuk az esőt.
• Soha nem gyalogoltunk még ennyit.
• Az osztálytársaim szerint nagyon szar az olasz cigi, és drága is.
• A dagadt galambok inkább futnak, ha az ember gergeti őket, nem repülnek.

Képek:
A(z) IMG_20140511_164152.jpg megjelenítése
Forum Romanum
A(z) IMG_20140511_163849.jpg megjelenítése
Sienai-dóm.

A(z) IMG_20140506_101906.jpg megjelenítése
pisai ferde torony.


A(z) IMG_20140506_101717.jpg megjelenítése
Szent Péter Bazilika.
A(z) IMG_20140506_100838.jpg megjelenítése
Adriai-tenger.

A(z) IMG_20140505_091153.jpg megjelenítése
Colosseum.

A(z) IMG_20140502_195713.jpg megjelenítése
Firenzében templom.

A(z) IMG_20140502_195420.jpg megjelenítése
Volterra.
A(z) IMG_20140502_195025.jpg megjelenítéseA(z) IMG_20140502_195149.jpg megjelenítéseA(z) IMG_20140502_195114.jpg megjelenítése



A(z) IMG_20140511_172043.jpg megjelenítése
Velence.



A(z) IMG_20140511_172249.jpg megjelenítése
Forum Romanum.
A(z) IMG_20140511_172432.jpg megjelenítése
Róma --> spagetti

A(z) IMG_20140511_172951.jpg megjelenítése
Vatikánban kedvenc szobrom.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése