Kritika - You're my everything ~

Újabb kritika.

~ You Are My Everything ~

Kinézet: 
A fejléc számomra üres, a Big Ben csak szinte rá van dobva. A lány kicsit elüt az egésztől, számomra világos nagyon. A fejléc jobb oldalán felbukkan pár kép, de az is szinte semmi. Nem tetszik, sajnálom.
Ezzel ellentétben a háttér megy a bloghoz, és a modulsávval sincsen problémám. Az oldalak kódja tetszik, tökéletesen megy a bloghoz. A szöveg a sávban sorkizárt, nem tudok belekötni. Chat színei is jók, csak a fejléc nem jön be. Én lecserélném.

Történet:
Prológusban összetört szívű leányzót láthatunk, néhány metafórikus mondattal megspékelve, ha jól észrevételeztem. Tetszenek a mondataid, szépen írsz. Eddig nagyon ígéretes a történet.Viszont néhol teszel vesszőt olyan helyre, ahova nem kéne, és olyanra pedig nem, ahova viszont igen. (Azt hiszem két helyen, de igazából ez nem egetrengető hiba, tehát vedd úgy, hogy nem szóltam, csak figyelmeztettelek!)
Első fejezetben azt a bizonyos "-100" fokos vizet inkább betűvel írnám. Találtam egy elgépelést:
"Mindig azt mondta, hogy ő nem panaszkodik, mert azt csinálhat amit szeret, de azért látszott rajta, hogy negyvenedik életévét pengetve, egyre könnyebben fárad el ős is."
Hát barátok, ez hihetetlen! Nagyon tudsz fogalmazni, teljesen elvesztem a sorok között, csak gratulálni tudok ehhez a fejezethez. Teljesen látszik, hogy igényes munkát adsz ki a kezedből. Itt hozzátenném, hogy a fejezet hosszúságára is gondolok.
(Vesszőhiba itt már nem volt!)
Második fejezetnél vagyok, és le vagyok döbbenve, mert annyira rég olvastam ilyen igényes, jól megfogalmazott blogot. Egy évben, ha egyszer előfordul, már örömtáncot tudnék járni az egésztől, hogy valaki végre csinál valamit, és nem tőmondatokat posztola blogjába. Köszönöm, komolyan.
Szóval, térjünk a tárgyra. A lány gondolataiból lerí a fájdalom, melyet érez a pánikrohamaival kapcsolatban. Mérhetetlenül sajnálom, és egyben meg is értem Őt.
Jééj, Perrie húga. Tetszik, hogy csak most tudtuk meg. Remek a történetvezetésed.
Harmadikról szintén nem tudok rosszat mondani, csak jót. Jó fej csaj ez a Lizzy( már a neve miatt is, haha), Little Mix-es póló, no meg a "Szeretlek Perrie-s" wc pucolás.
Negyedik fejezet. Izé, itt már találtam valamit.
Volt egy párbeszéd, ami nagyon fura volt.
"- Igen, a kedvenc évszakom, mert ilyenkor szabadnak érzem magam, pedig már nem vagyok sulis - válaszolt könnyed mosolyra húzva ajkait - Nem tudom miért, de nyaranként elragad magával egy felemelő érzés, a levegő meleg szellőjének, a nap égetően cirogató sugarai úgy hatnak rám, mintha nem is ezen a gondokkal teli világon élnék. Tudod te is Liz, nem?"
Ez kicsit fura, mert ilyet őszintén ki mondana párbeszédben egy másik embernek? Szép, meg minden, de egyszerűen nem tudnám elképzelni, ohgy Zayn Malik ilyeneket beszél, de aztán ki tudja?!

Összességében jó, fel is iratkozom, mert nagyon tetszik, amit csinálsz!:)
10/9 - fejléc miatt.
Bocsi, hogy nem lett valami hosszú, de ha jó, akkor lényegesebben keveset tudok írni.:)


Ölel,
LTP


2 megjegyzés:

  1. Drága LTP!:)

    Köszönöm szépen a kritikát, hihetetlenül jól esik, hogy így gondolod.!:)
    A kinézetről jómagam is tudom, hogy nagyon egyszerű, s bevallom, gondolkodtam már rajta, hogy kérek tőled ez ügyben segítséget.:)
    A történetre térve, próbáltam igényes munkát kiadni a kezemből, s nem tucatblogként végezni, ami remélem sikerül:)
    A Zayn-es részre térve, átolvasva nekem is kissé furának tűnt, de úgy éreztem, azt oda kell írnom.:)

    Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy kedves kis olvasóim közt tudhatlak téged is, még egyszer köszönöm:)

    Milliószor ölel, Zoé:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy reagáltál a kritikára! :)
      Igazán nincs mit, és további jó blogolást! :)
      Ölel,
      LTP

      Törlés