Előzetes: "Álom. Ez az egy szó jellemezheti az életemet. Ebben a világban
akartam élni, de pofára estem. Nem érdemeltem meg, úgy ahogyan több száz ember
sem, de legfőképpen én nem. Ti is tudjátok milyen az az érzés, amikor majdnem sikerül valami, nem? Az
egyik percben még szárnyalsz a boldogságtól, a másikban pedig a földbe döngölt
önbizalmát próbálja összekanalazni. Olyan mintha a legjobb barátod át vert
volna, vagy ha valaki teljes erejéből megütött volna. Hát, ez a valaki az élet
volt."
Egy történet, mely' a Payne ikerpár történetét foglalja magába. Csupán egyetlen perc, ami kettejüket elválasztja... és ez az egyetlen perc Liam életét a mélybe, Harry-ét pedig a mennyországba emelte. Liam az alapdolgokért küzdött, míg Harry minden egyes apróságot csettintésre megkapott. Vajon Liam meddig fogja bírni az örökös küzdelmet? A fájdalmat, ami a veszteséggel jár. Vajon egyszer normális testvérek módjára tudnak majd viselkedni egymással?
Igaz, még nem sok rész van fent, de merem figyelmetekbe ajánlani, ugyan is remekül megvan fogalmazva és a legtöbb fanfiction-tól eltekintve van benne fantázia.
Akinek felkeltette az érdeklődését ez a rövid kis előzetes nézzen be, a fent említett címre.
Jó olvasást!:)
Köszönöm szépen :D
VálaszTörlés