(ez lesz az utolsó blog, amiről írok és több mint 10 fejezetes, most sem olvastam el mind a 22-t, nekem is van életem)
Design: Nekem túl sok. Túl sok a dísz, csicsás, nem tetszik. Egyszerűbben szebb lenne, sokkal. Az, hogy a bejegyzéseknél görgetni kell, nagyon nem praktikus megoldás, nekem például sokkal nehezebb és kényelmetlenebb így olvasni . A chatben én hagytam volna mindent szürkén, túlságosan kitűnik az a lila. A bejegyzés szövege túl világos, vedd le egy kicsit sötétebbre.
Fejléc: Szép nagyon, csak a gifet én nem raktam volna rá, anélkül jobban mutatna. Összességében ennyit tudok mondani.
Történet: Újdonság számomra az e féle történet, bár nem olvastam belőle sokat, csak az első négy ,az utolsó két fejezetet, és egy-két véletlen szerűt. Mint mondtam, így én nem fogok továbbra is kritikát csinálni, van más dolgom is.
Vissza térve a sztorira. Lucy karaktere nem igazán fogott meg, tényleg egy egyszerű lány. A fejezetek érdekessége nagyon hullámzó, de az ember nem mindig van tele kreativitással, ez elfogadható. Az angyalos dolog nagyon jó, érdekes, csak számomra kicsit erőltetett idő közönként, néha túl sok információt írsz le egyszerre.
Fogalmazás: A kezdettől nézve rengeteget fejlődtél, de akkor is már jó volt a fogalmazásod. Választékosan írsz, nem unalmas, és főképp nem amatőr, csak így tovább!
Helyesírás: Pár helyen a vesszőket kihagytad, vagy más mondatvégi írásjeleket, de mást én nem észleltem.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése