Interjú - Cassy Crockett

Sziasztok!

Ma egy interjúval érkeztem, ami nem mással, mint a nagyszerű Cassy Crockettel készült még a tavalyi blogverseny legjobb prológus kategóriájának helyezése végett. Tudom, kicsit késve, de elkészítettük.

1. Először is szeretném megköszönni a türelmedet a sok késlekedés miatt. Akkor vágjunk is bele a kérdésekbe. Elsőként azt szeretném megkérdezni, hogy mi volt az első gondolatod, amikor kiderült, hogy díjazott lettél?

Semmi gond, teljesen megértem, hisz mindenkivel van olyan mikor azt sem tudja, hogy hol áll a feje, és mit csinált meg, és mi az, ami még vissza van.

Hát, ha őszinte akarok lenni akkor azt mondom, hogy nagyon meglepődtem. Nem számítottam rá, hogy bármilyen helyezést is elérek - mert bár jónak tartom a megírt prológust - de miután végignéztem kik jelentkeztek még az adott kategóriába számos olyat találtam, akiről azonnal azt mondtam, hogy mennyivel jobb, mint az enyém. Valamint az igazsághoz még hozzátartozik, hogy nem is ebben a kategóriában reménykedtem helyezésben, hanem a legeredetibb történet csoportnál. És micsoda meglepetés, hogy pont fordítva sült el a helyzet, azóta is csak mosolygok, ha meglátom az eredményhirdetés bejegyzést.

2. Sűrűn jelentkezel ilyen versenyekre? Ha igen, általában jó helyezést/helyezéseket érsz el? Nem mondhatnám magam olyan típusnak, aki állandóan verseng, nem azt mondom, hogy nem szeretem, és olykor-olykor nem hoz lázba. Egyszerűen nekem nem elég egy "Gyere verseny van" felhívás ahhoz, hogy kedvet kapjak. Kell, hogy legyen a blognak egy légköre, ami már akkor megfog mikor még egy betűt sem olvastam a posztból, és miközben olvasom a kíírást már a fejemben van egy kép, hogy vajon ide mit küldenék be vagy melyik blogomat indítanám, ha ezek nincsenek meg nem érzem rá a késztetést.

Ha elindulok egy-egy versenyen igazából engem sokkal inkább az érdekel, hogy hogy látják mások a művem, vagyis valóban olyan jó, mint amilyennek én gondolom, vagy csak szimplán elfogult vagyok. Mostanában pedig néha így alattomban hozzákúszik még az is, hogy szeretném, ha a történeteim/történeteim minél több emberhez jutnának el. 

A helyezés nekem nem számít - mármint persze örül az ember nagyon is - de mikor végignézi a vetélytársakat kialakul a fejében egy többé-kevésbé reális kép, hogy hova teszi magát, és akkor azzal úgy szépen le is rendezi magában, én legalábbis azt teszem. Aztán helyezést érsz el, és újból meglepődsz, hogy akkor mégis volt valami plusz benned, és ez az egész varázsa. 

3. Mi a véleményed, szerinted mely fanfictionok lesznek most a "menők" a közeljövőben? Gondolok itt arra, hogy 2010-2011-ben a Twilight Fanfictionok voltak a nagy ászok, 2012-től pedig a(z) One Direction fanfictionok vették át az uralmat. Hát vicces, hogy pont én fogok erről véleményt alkotni, akinek mind a két felsorolt kategóriában van története, de kicsit komolyabbra véve én azt szeretném, ha nem lenne ilyen elnyomó uralom. Vagyis felmész az oldalra, és szinte már ömlik feléd az a sok One Direction fanfiction, és így az ember kedve is elmegy. Persze, aki szeret és érez magában kellő elszántságot, és kreativitást az csinálja - bár van, hogy ezt az állításom kevésbé empatikus pillanataimban megcáfolom - de hogy azokat a tehetséges írókat, akik nem az éppen sláger témában írnak nem engedik érvényesülni nagyon dühít.  Lehet, hogy az a mű fényévekre felülmúlja a már századszor olvasott történetet mégsem kap kelló figyelmet.  Igen csúnya megfogalmazás ez, de egyre több olyan felhasználó van, aki igénytelenül olvas. (Nem akarok itt senkit megtéríteni, egyszerűen csak ha valami kiszámítható, olvashatatlan, hanyag az miért érdemel több olvasót, mint valaki, aki szívét-lelkét beleteszi és igényes munkát ad ki a keze közül olyan bármilyen kevésbé felkapott témában?)  A fő gondolatra visszatérve szerintem hatalmas változás nem fog bekövetkezni így fanfictionok terén, a One Direction még mindig hódít, magával húzva Justin Biebert, és a további felkapottabb fiú bandákat. Talán megnyitnak néhány hasonló gondolatfoszlányra épülő Bytheway irományt, és felbukkan pár Éhezők Viadala történet is.  De reménykedjünk benne, hogy történik valami, ami a dolgokat pozitív irányba mozdítja el.

4. Meg tudnád fogalmazni pár mondatban, hogy számodra mit jelent az írás?
Ez egy olyan kérdés, amin mostanában egyre többet töprengek. Nem azért, mert nem tudnám rá kapásból rávágni, hogy hobbi, de egyre kevésbé érzem igaznak. Hisz, ha így lenne akkor nem állna fenn ez a fajta "függőség". Akkor valahol tudnom kéne megálljt parancsolnom saját magamnak. Eddig, és ne tovább! Vagy egy új hobbit keresnem... ez mégsem nagyon sikerül.  Talán a legjobban úgy tudom megfogalmazni, hogy egy menedék. Kizárod a külvilágot, elmerülsz az általad alkotott világba, és elfejted a gondjaidat. Nem számít, hogy úgy érzed az adott nap teljesen kifacsart, leülsz, veszel egy nagy levegőt és ott vagy, ahol szeretnél. Talán ezért is tartok tőle, hogy egy olyan személy is megtudja, hogy írok, akivel napi- vagy heti szinten szoktam találkozni - akár iskolatárs, barátok, egy családtag - úgy érzem akkor elillanna ennek az egésznek a varázsa, és nem maradna más csak hatalmas kérdőjelek.

5. Írnál pár szót az írói pályafutásodról? Mondjuk a kezdetektől a napjainkig!  Az első, hogy az írói pályafutásomat hatalmas időzőjelek közé raknám, a fanfic gyár valahogy találóbb megfogalmazás úgy érzem.  Egy történetnek köszönhetően regisztráltam az oldalra 2011 februárjában, majd ezt a bizonyos történetet sikeresen el is vesztettem. "Nagy" pályafutásom első megállója a Twilight  történet egy módosított változata volt, így visszanézve, olvasva. Az alapgondolat most is tetszik, de a kivitelezés nem a legjobb volt, ezt alig több, mint fél év alatt sikeresen be is fejeztem. Akkor úgy gondoltam, hogy annyira a téma szakértőjévé váltam, hogy nyitok még egy blogot ebben a témában, nos az egy blogból három lett, és pár hónap alatt mindegyik zátonyra is futott, valamit egy közös történet is. 2012 kora őszén olimpia lázban égtem, és egy erre a témára felfűzött, szintén fanfic történettel rukkoltam elő, amit ez év elején újra is kezdtem, hisz nem tudtam elengedni a kezét. Ezzel párhuzamosan megnyitottam egy Harry Potter mondjuk úgy újragondolást - hisz nem szeretném annyiszor ismételni magam - amit a nyár óta szüneteltetek. A történet minden egyes mozzanata megvan, a végkifejlet, a fejezetek becsült száma csupán időm nincs befejezni. Kora tavasz felé pedig újabb elvetemült ötletemnek hála megnyitottam az első One Direction fanfictionömet -roppant naívan a tagokról mit sem tudva kezdtem bele a fejezetek közzétételébe, majd valahogy a közepe felé elfogyott a lendület, és csak a vakvilágba írtam a részeket. Innen már kikövetkeztethető a folytatás: töröltem. Kutatómunkát végeztem gondoltam, ha tudok pár dolgok ezekről a fiúkról könnyebben meg tudom majd formálni karaktereiket, ezt egy újabb sikertelen, sablonos ötleten alapuló történet követte a vesztőhelyre. Anastasia Hannah Chapesszel ismét nekiugrottunk egy közös történetnek - majd még legalább nyolcnak - az ötlet az én fejemből pattant ki, és rendkívül büszke is voltam rá, hisz igazán egyedinek, és jó értelemben véve kiszámíthatatlannak gondoltam. Ezt a mai napig tartom is, ám szerencsétlen fordulatok miatt egyedül maradtam, így pedig képtelen voltam folytatni. Két hasonló témájú sztoriba vágtam bele, melyeket a tavalyi év során szép kerek befejezéssel illettem. És most?  Nyolc történetem várja a saját befejezésüket, amit méltó módon szeretnék nekik megadni. 

A három év alatt úgy érzem igazán sokat fejlődtem emberileg, az írásról nem is beszélve. Elindultam egy olyan történettől, ahol nem tudtam kellőképpen kifejezni a szereplőim érzelmeit, átadni mindazt a kavalkádot, ami bennük lejátszódott, úgy írni, hogy az olvasó elhiggye, hogy ő is része, ott van. Tavaly pedig képes voltam befejezni két olyan történetet is, amit teljes egészében kereknek érzek. Ami pedig még ennél is fontosabb kiléptem a komfortzónámból:  olyan történetet nyitottam, amivel tisztában voltam már az elején, hogy közel sem lesz olyan népszerű, mint az 1D főszereplésével íródott/íródó történeteim, mert sokkal mélyebb, és komolyabb témát feszeget, mert nincsenek benne nagy külföldi nevek. Nem arról szól, hogy mindenkinek boldog befejezés jár, hanem a fájdalmas valóságról, és egy a társadalom által inkább elítélendőnek vélt kapcsolatról. Egy történet, ahol nem elég csak olvasni, érezni és érteni kell.  Én  erre vagyok a legbüszkébb!

Köszönöm szépen az interjút, és még egyszer szeretnék gratulálni! 

Én köszönöm, hogy időt szakítottál rám, és a történetemre.