• NV - 1D - A kategória - Csilla Pflanczer

Az első érintéstől az utolsóig szikrázott a levegő.

„Mindenki különc, és pontosan ez a dolog lényege. Ünnepelnünk kellene az egyediségünket ahelyett, hogy szégyenkezünk miatta. Mindnyájunknak megvannak a magunk hóbortjai. Az emberek sokat ártanak maguknak azzal, hogy igyekeznek elrejteni önmaguk elől valódi énjüket pusztán azért, mert félnek attól, vajon mit gondolnak majd róluk a többiek.”-Stell Simpson

   Átlagos. Ez a szó teljes mértékben hiányzik az „életemből”. Ha lehet ezzel a jelzővel illetni azt ami körülöttem zajlik le . Létezek. Igen, ez a legjobb kifejezés erre az „állapotra”. Más vagyok , de nem úgy mint aki hóbortból kékre festeti a haját vagy 10 centiméter átmérőjű, gömb alakú fémek lógnak ki az orrából , a nyelvéből és egyéb testrészeiből. Ez mind szeszély. mindenki maga dönti el, hogy enged-e a 21. század stílus irányzatának avagy sem .

    Saját akaratomból soha nem választottam volna ezt a lét formát . Bár, ki is akarna e zordon alakba leélni az életét?! Azt se tudom vannak-e még ilyenek , hogy is mondjam , félvérek , mint én .  Az idők során megtanultam kezelni a képességeimet , s ha szükséges visszafogni magam . Ma már az emberek, akik ismernek, az átlagos , csendes , barátságtalan, gördeszkás 19 éves Stell Simpsonnak látnak . Ha tudnák a titkom … ők is úgy vélekednének velem kapcsolatban , mint saját magam. Más vagyok.  Hiába próbáltam lerázni magamról az átkot az évek gyötrelmein keresztül , de hajthatatlannak bizonyult. A mondás tehát igaz : A vér nem válik vizzé!

Kiskorom óta néhány furcsaság lebeg körülöttem . Mondhatni, van néhány képességem . Ha annak minősül például hogy hallom a gondolatokat a fejemben. Csak egy a bökkenő, nem a sajátjaimat. A körülöttem levők ideái beférkőzni az elmémbe , s zajonganak. Persze feltudok építeni magam köré egy falat, mely segítségével kitudom rekeszteni a külvilágot. Sajnos ehhez rengeteg önkontrollra és lelki erőre van szükség. Lássuk be, ezek belőlem kimaradtak. Aztán szürreálisan gyorsan mozgok. A tapintásom hideg , mégis vér áramlik az ereimben. Sokakban felmerülhet a kérdés : Mi vagyok én ?  Nos, apám egy teljesen átlagos ember , anyám pedig… pedig egy vámpír volt. Ez elsőre egy teljesen abszurd dolognak hangzik.  De itt áll az élő bizonyíték. Egy félvér , halandó vámpír vagyok, de ez nem azt jelenti hogy vért iszom és vadászom. Sőt.. a rozsda szagú, vöröslő folyadéktól egyenesen irtózom, kerülöm amennyire csak lehetséges.. Félek hogyha a közelébe kerülnék teljesen átvenné feleltem az uralmat az az énem .  A gyilkos. Akivé nem akarok válni. Ha megtalálnám azt a valamit ami tompítja démoni érzékeimet , normális életem lehetne. De a történetem nem egy elcsépelt Alkonyat utánzat. Nem én vagyok Bella , nincs Edwardom, se boldog életem.  Nem vagyok halhatatlan, s nincs örökké tartó szerelem. Nem mintha nagyon keresném , inkább elzárkózom a külvilágtól. Rettegek hogy kiderül a féltve örzött titkom és bezárnak egy diliházba.

    A tavaszi szellő átjárta a tüdőmet. Az eső kopogása a nedves aszfaltra tompította gördeszkám gurulását. Épp hazafelé tartottam a könyvtárból, körülbelül 10 méterre tőlem egy zebra volt, amin az autósok fittyet hányva gyalogos társaikra , veszélyes sebességgel száguldoztak. Aztán megpillantottam Őt. Barna hajára sapkát húzott és trikót viselt egy melegítőnadrággal. Kék szemei lyukat égettek mellkasomba. Egy laza mosolyt eresztett felém , majd telefonjába merülve lépett ki az úttestre. Egy belső erő hajtott és már csak azt vettem észre hogy elfehéredett ujjaim csuklója köré fonódnak és vissza rántom a járdára, így megmentve a biztos haláltól. Érintése nyomán bőrömön kellemes melegség futott át ,ami ellent mond a józan ész törvényeinek. Vagyis az én törvényeimnek. Értetlen tekintetével találtam szembe magam, szólásra nyitotta a száját, de mielőtt megtehette volna felkaptam a deszkám és sarkon fordultam . Auráját most zilált , összekuszálódott érzelmek színezték . Szinte láttam magam előtt ahogy egyhelyben toporog és szépen ívelt ajkát rágcsálja. Próbáltam a gondolataihoz férkőzni, de csak suttogást hallottam, mint amikor az őszi szél megsuhogtatja a meleg színekben játszó faleveleket. Remélem, le tudom rázni és nem fog kérdezősködni.  Amint a következő sarkon fordultam volna be, egy kezet éreztem meg a vállamon. Elöntött az ismerős melegség , s ami még inkább zavart hogy aurája is halványodni kezdett. Körül néztem , de senkit nem láttam akin tesztelhettem volna képességeimet. Gyors tempóban lépkedni kezdtem , de üldözőm mellettem haladt, felvéve a tempómat.

- Hogy értél oda ilyen gyorsan ?! Először vagy 15 méterre vagy tőlem majd a következő pillanatban ott teremsz és megmentesz.

- Deszka! –mutattam rá az említett tárgyra. Arcán az érzelmek megváltoztak , majd egy öblös kacagás hagyta el a száját.

- Azt akarod bemesélni nekem hogy a gördeszkáddal 1 másodperc alatt megtettél 10 métert ?! Mert akkor az eltart egy ideig . – emelte rám cinkos pillantással fűszerezve kék szemeit.

-Mit akarsz tőlem ? Nem is ismerlek! Elég egy köszönöm és senkit sem akarok meg győzni semmiről- ráztam meg értetlenül a fejem . Kezdett összezavarni ez a fiú. Először késztetést érzek hogy megmentsem , majd az érintése. Nem hallom a gondolatait. Nem tudok eligazodni rajta.  

- A nevem Louis Tomlinson, 21 éves vagyok . Van egy bandám a One Direction. Most épp nincs barátnőm és te pedig ..- tért egyből a lényegre. Valójában nem nagyon találkoztam még ennyire… nyomulós alakkal, de ez cseppet sem zavart. Sőt.

- Stell Simpson , 19. Én pedig azt szeretném ha lekopnál. - torpantam meg , majd vártam reakcióját. Hát nem arra számítottam hogy mosolyra húzza a száját.

- Kárpótlásul meghívlak egy kávéra és elmesélhetnéd nekem hol tanultál meg ilyen gyorsan deszkázni. Ha még utána is le akarsz rázni , ígérem békén hagylak- villantotta rám tökéletes, vakítóan fehér mosolyát.

-Megegyeztünk!- ráztam vele kezet, majd egy közeli Nando’s felé vettük az irányt.

    A közelében , mintha lelassultam volna. Már nem harsogtak id egen emberek agyszüleményei az agyamban. Valami pajzsként hat rám ,   s agyam köré egy buborékot varázsolt , min a gondolatok nem tudnak áthatolni. Vicces történeteit hallgatni a bandáról , a testvéreiről, gyerekkoráról.  Évek óta most boldognak éreztem magam. eddig elzárkóztam a külvilágtól mert féltem a másságtól. Visszagondolva, balgaság volt ez a tettem.  Felszabadultan róttuk az utcákat , lassan elfeledtem szeszélyeimet és csak sodródtam az árral. Mintha kicseréltek volna , egy mosolygós tini lány lehettem erre a délutánra. Néhány perc múlva már a kávénkat szürcsölve tartottunk London egyik legszebb parkja felé.

- Te komolyan lehúztad a gatyádat ? – néztem rá elképedve, miközben egy érdekes történetet mesélt .

-Miért is ne. Nem hitt nekem hát bebizonyítottam .- nézett rám huncutul egy válvonás kiséretében , miközben elfoglaltunk egy szabad padot.- Nah és te ? Neked nincsenek ilyen vicces emlékeid?

- Nincsenek .-hajtottam le a fejem . s Ő kérdő tekintettel bámult rám .- Hagyjuk , ugysem értenéd , ez bonyolult. – elterelésképp fogtam egy kavicsot és az elöttünk fodrozódó tavacskába dobtam.

- Nekem elmondhatod. - tette kezét a combomra. Kissé kényelmetlenül éreztem magam, így hát kezét a padra helyeztem.  Zavartan pislogott össze-vissza majd megrázta a fejét egy sóhaj keretében. - Ne haragudj, csak .. csak .. te .. olyan ..

- Más vagyok- suttogtam . Szívemben felül kerekedett egy szorító érzés , amit egyenlőre nem tudtam hova rakni.

- Nem , te különleges lány vagy.  Figyelj tudom hogy még csak most ismerkedtünk meg , de amikor megláttalak már akkor tudtam  hogy..-fejezte vona be vallomását, de a hirtelen lecsapó szakadó eső félbe szakította. Felpattantunk és futni kezdtünk egy zárt hely felé ,ahova behúzódhatunk amíg el nem csendesedik a vihar.

    Louis gyors tempóban kezdett el futni ,s fura dolgot fedeztem fel. Nem bírtam tartani a tempóját. Agykerekeim ezerrel zakatolni kezdtek és megálltam . Nem érdekelt az eső ,a villámlás és a menydörgés.

- Baj van ?- fordult felém a srác. Körbe néztem s nem láttam semmit az embereken kívűl. Se aura, se érzelmek, se gondolatok . Bár mozgásom kezdett lasúbbá, átlagossá válni , testem még mindig fagyos volt.

- Mit akartál mondani ?- néztem rá felvont szemöldökkel.

- Azt hogy.. hogy hiába még csak most ismertelek meg nekem te .. többet jelentesz mint egy barát. - közelebb lépett hozzám, kisöpört egy vizes tincset az arcomból. Magához rántott és ajkait az enyémekre tapasztotta.  Földön túli érzés kerített hatalmába. Szinte szárnyaltam. Ez volt eddigi sanyarú 19 évem legszebb perce. Miután elválltak ajkaink egymástól kuncogni kezdett.

- Most mi van ?

- Elvörösödtél. - mosolygott. Hirtelen arcomhoz kaptam . Melegséget éreztem . Körbe pillantottam .  Csönd . Nem hallom a gondolatokat . Nem vagyok már szürreálisan gyors .  Minden képességem elhalványult. És mindezek mögött egyetlen személy állt . Louis .  Felbukkant és egy délután alatt magába bolondított. Talán megtaláltam azt a valamit ami miatt felülkerekedik bennem az emberi énem.  Nem vagyok már különc , aki elzárkózik a világ és az érzései elöl. Mától egy átlagos kamasz vagyok , kinek  nincsenek problémái , csak egy  egyszerű élete.  –Jól vagy?

- Persze, csak elgondolkodtam. - mosolyogtam rá. 

Liam Payne születésnapja.

Sziasztok!

Sajnálom, de számomra ez egy elmaradhatatlan bejegyzés, ugyanis Liam Payne a kedvencem az egész One Directionból. Amikor megláttam, tudtam, hogy nekem örökre Ő marad a kedvencem.

Natalie, erre most azt mondaná, hogy " azok a hülye directionerek", de nem, nem vagyunk hülyék. Mindössze a legabnormálisabb, legőrültebb, és legnagyobb fandom az egész világon. És ez fantasztikus, szerintem.
Na, de ugorjunk Liamre.
Hogy miért Ő a kedvencem?
Mert amikor megszerettem, annyira kis ártatlan, szerény, visszahúzódó, és cuki volt - nem mintha most nem lenne cuki haha - hogy csak na. Kimondani, se leírni sem tudom, mennyire bírom azt a hülye fejét. Remélem, hogy még nagyon sok évig ünnepelhetjük közösen a születésnapját!

Szerkesztettem egy képet: 

Arra szeretnélek kérni Titeket, hogy akinek van twittere nyomjon ide  KATT IDE egy RT-t.
Köszönöm, aki megteszi.

 

És most szeretnék, nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon boldog születésnapot kívánni Liamnek!

 HAPPY BIRTHDAY PAYNE♥

• NV - 1D - A kategória - Dreamy Girl~

Lehet, tévedek, de úgy érzem, halálosan szeretlek

A szerelem az az érzés, ami minden ember számára megmagyarázhatatlan. Vonzalom egy másik ember iránt. Aki egy idő után az életeddé válik és halálosan szereted.

Az első szerelem 16 és 17 év körül talál rád és úgy érzed, hogy soha nem fog elmúlni, de mindig vége lesz. És most jövök én képbe…

Pontosan 5 éve alkotok egy párt tini szerelmemmel és egyben legjobb barátommal Niall Horan-nal. Azóta felnőttünk és kapcsolatunk kinőtte a tini szerelem kategóriát. Valami nagyobb lett és érzelmesebb. 

- Raine van kedved eljönni a próbára?- kérdez Niall.

Megrázom a fejemet és egy csókkal útjára indítom. Egy ideig tiltakozott, mert csak egy hete költöztünk össze és már négyszer hagyott egyedül, de én nem bánom legalább jobban megismerhetem ezt a csodálatos környéket és kicsit jobban Londont is. Igaz már több mint 2 éve vagyok Londonban az egyetem miatt, de nem sokat mozdultam ki. Inkább Niall jött hozzám. Írországban nőttünk fel mindketten, de valahogy London mégis a világ egyik leghíresebb és legcsodálatosabb városa ezért is döntöttünk úgy, hogy itt veszünk házat. Farmert és pulóvert húztam majd esernyőmet bele ejtettem a táskámba és elindultam felfedezni Londont egy pufi piros kabátban. A régies és gyönyörű épületek elvarázsoltak, ahogy végigsétáltam az utcán ahol a házunk is állt. Ki sem fordultam a főútra mikor megcsörrent a telefonom.

- Szia Niall. - örvendeztem és szívem csak a nevétől megdobbant.

- Helló Hercegnőm. - mondta utánozhatatlan ír akcentusával. Még ebben a nagyvárosban, egyedül is otthon érzem magamat csak a hangjától. – Merre csavarogsz?

- Niall most ellenőrizgetsz? – csattantam fel.

- Dehogy. – tiltakozik. – Csak már végeztem is a stúdióba és gondoltam akkor mehetnénk együtt. 

- Ohh. – érzékenyültem el rögtön. – Az utcánk és a főút sarkán.

- 5 perc és ott vagyok. 

Várakozón leültem egy padra pár lépésre az előbbi tartózkodási helyemtől. Telefonomat babráltam, míg valaki hátulról meg nem támadott és be nem fogta a szememet.

- Na, ki vagyok? – kérdezte a két kéz gazdája.

- Mario Casas te vagy az?- kérdeztem játékosan.

Halkan felnevetett mögöttem és átölelt nyakamra meleg puszit lehelt ebben a novemberi hidegben is.

- Sajnos velem kell beérned. – nevet fel Niall és talpra húz.

- Nekem tökéletes vagy. – vetem át kezeimet nyaka körül. – Az én szőke hercegem.

Arcán óriási mosoly ül le. Kezét lecsúsztatja, pufi kabátomon a derekamig majd óvatosan közelebb húz magához. Fejemet kicsit oldalra fordítom és puha ajkai az enyémet érintik. Elmélyülten, érzékien és lágyan csókol. Egy pillanatot sem akar vesztegetni.

Hat szatyornyi új ruhával és cipővel rogyok le a kanapénkra. Lerúgom magamról magassarkúmat és halkan szitkozódom, hogy mégis miért azt vettem fel? Niall huppan le mellém egy pirítóssal a kezében.

- Gyors voltál. – jegyzem meg és utalok rá, hogy olyan 2 perce érkeztünk csak haza.

- Éhes vagyok. – mondta és megvonta a vállát. – 10 perc múlva. Te meg Én és egy nagy adag popkorn találkozunk itt.

Fejemet rázva felnevettem és felmentem a hálószobánkba. Frissen és tisztán egy selyem hálóingben jelentem meg a nappaliban. Niall lazán ült a bézs színű kanapén egy nagy tál pattogatott kukoricával az ölében. Szürke pulóverének kapucnija szőke tincsein hevert és égszínkék szemei ragyogtak. Egy pillanatra láttam magam előtt azt a 16 éves kissrácot, aki az ablakom előtt énekelte el első nekem írt dalát. Gitárját pengetve az éjszaka közepén csak egy zseblámpával megvilágítva magát elénekelte, hogy mennyire szépnek talál és, hogy szerelmes. Belém! 

- Minden rendben? – nézett rám.

- Csak eszembe jutott A Dal!- mondtam neki majd kivettem kezéből a tálat és a dohányzó asztalra helyeztem. Ölébe csusszantam lábaimat az ülőkébe nyomtam és két térdem közé fogtam Niall testét. Kezei lecsúsztak fenekemre majd meztelen combomon megálltak. Felé hajoltam és megcsókoltam. Pár perc múlva zihálva váltunk el egymástól majd egy pár levegő vétel után kedvesem újra ajkait az enyémre nyomta. Óvatosan beleharapott alsó ajkamba, amitől kicsit felnyögtem és közelebb húzódtam hozzá. Kezem pulóvere alatt járta be teste minden egyes porcikáját. Egy apró puszit nyomtam arcára majd leültem mellé és betakaróztam. Fejét óvatosan beleejtette ölembe és betakarózott. Homlokából kisöpörtem szőke tincsit és elvesztem tekintetében.

- Egész életemben csak rád vártam. – mondja. – Szeretlek!

- Szeretlek Niall.

Mosolyogva fordul vissza a tévé felé és belemarkol a kukoricába. Leveszem fejéről a kapucnit és fél kezemmel szőke haját simogatom másik kezemmel pedig Twitteren böngészek. Megfogadtam, hogy nem olvasom el a gyűlölködő leveleket, de most is oda tévedt kezem. Durva és illetlen szavakat üzennek és a legdurvább az, hogy egyesek a halálomat is kívánják. Ahogy olvasom soraikat szemeimbe könnyek gyűlnek és kezem elernyed majd a telefon kiesik belőle egyenesen Niall hasára. Pár pillanat múlva már vállán hüppögök és erősen ölelem magamhoz. Hajamat simogatja és próbál megnyugtatni.

- Csak irigyek rád, mert csodálatos vagy és csak az enyém. Irigyek, mert okos vagy. Irigyek, mert az életem része vagy már jó ideje és az is maradsz, mert nem tudnak elvenni tőlem. Ne is foglalkozz velük. 

- Te nem tudod ez milyen Niall!- csattanok fel majd meg is bánom. – Nem úgy értettem. Sajnálom.

Niall-t is ugyan annyi támadás éri származása, hangja, kinézete és úgy egészben önmaga miatt akár csak engem. Nem csak az ellentétek vonzzák egymást.   

Nem törődve megvonja a vállát és feláll. Követem példáját és kiviszem a popkornos tálat a konyhába.

- Mit szeretnél enni? – kérdezem apró mosollyal az arcomon.

- Egy nagy adag csokis puding boldoggá tenne.

Mosolyogva előveszem a lábast és tejet kezdek forralni benne. Mire eléggé felforr, bele öntöm a puding alapot és kevergetni kezdem. Niall ül fel a konyhapultra Calvin Klein alsónadrágban és kiissza a maradék tejet a dobozból. Hátam mögé állt és teste hozzám simul. Együtt keverjük a pudingot. Apró puszikat ad közben nyakamra és arcomra. Kiöntöm két pohárba a pudingot és gyorsan beteszem a hűtőbe. Elütjük az időt egy kis beszélgetéssel meg hasonlókkal és egy szokásos péntek éjjeli falatozásba kezdünk utána. 

2 HÉTTEL KÉSŐBB

Három bőröndöm az ajtóban sorakozik és veszek egy utolsó pillantást már nem közös lakásunkra majd bátyám felé fordulok.

- Marc induljunk!

- Biztos ezt szeretnéd? – kérdezi félve és mire bólintok a bőröndömért nyúl.

Mielőtt Londonba költöztem el tudtam rejteni kapcsolatomat Niall-al. De amint felreppentek a hírek az emberek – rajongók – tömegei kezdtek ostromolni gyalázó és gyűlölködő levelekkel, szavakkal és a legdurvább, amikor fizikai bántalmazást is bevetettek. 4 napja mikor a fiúk koncertjéről jöttünk ki megdobáltak. Egyre többet kezdtem veszekedni Niall-el mint a kimerültség, a félelem és a düh miatt. Niall éppen a stúdióban próbál és fogalma sincs róla, hogy elmegyek. Egy levelet hagytam a hűtőben a Nando’s csirke dobozának tetején. Ott biztos, hogy megtalálja. Lehet, az elején kiakad és ideges lesz, sőt mi több biztos, de ez így jobb lesz. Ki kell lépnem az életéből, hogy a zenére tudjon koncentrálni és a rajongóik ne csak velem foglalkozzanak. 

- Nem a te stílusod a búcsúzás. - jegyzi meg bátyám már az autóban egyenesen London egyik külvárosába ahol Ő él. Egy ideig ott fogom magam meghúzni majd az egyetem következő évében kollégiumba megyek. Igaz már harmadikos vagyok, de biztos meg lehet oldani.

- Ez lesz a te szobád. – mutat körbe Marc egy fehérre festett szobában, ami akkora, mint a régi házunkban a kamra. – Nem egy Horan lakosztály, de jobb, mint a híd alatt.

- Sokkal. – mosolygok rá és erősen megölelem. – Köszönöm.

Kiment a szobából és becsukta maga után az ajtót. Lerogytam az ágyra és fejemet fogtam magamban pedig azt emlegettem, hogy ez nem történhet meg velem. Nem lehetek ilyen gyáva! De mégis. Kinyitottam a szememet és ugyan abban az egérlyukban találtam magamat. A bőröndök kipakolásával el tudtam terelni a figyelmemet, de mikor kezembe került egy közös kép képtelen voltam még levegőt is venni. Leültem az ágy szélére és csupasz kezemet néztem. Már nem volt rajtam a jegygyűrű, mert beletettem a levélbe és otthagytam Niall lakásán. A 18. születésnapomon kérte meg a kezemet. Anyámék és az egész rokonság előtt. Könnyezve mondtam ki az igent és utána az egész este alatt szám csak mosolyra állt. Utána csak azért nem lett esküvő, mert kezdődött az X-factor láz és vele együtt engem is beszippantott a mókuskerék. Az orvosi egyetemre való jelentkezésem is már kicsit kibújó volt az egész alól. De álmomba sem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. A képet letettem az éjjeli szekrény féleségre a kikapcsolt telefonom mellé majd felnyitottam laptopom tetejét és azt tettem, amit mindig mikor szomorú vagyok. Tanultam. 4 óra tanulás után mire már visszafelé is tudtam az anyagot kimerészkedtem a szobámból. A bátyám egy nagy tál spagettivel ült a kanapén és a tévét bámulta.

- Te vagy a híradóban. – mondja nekem majd feltekeri a tésztát villájára és bekapja.

- Hogyan?

És tényleg az én arcom nézett vissza rám a képernyőről és jobbomon Niall. Azt írták, hogy az ír fiú megőrült. Tört és zúzott lakásán mikor megtudta, hogy fiatal szerelme és jegyese elhagyta házukat és kilépett az életéből. Harry csak annyit nyilatkozott, hogy egy időre leállnak a koncertezéssel és a stúdiómunkákkal, amíg meg nem találnak engem. 

- Jó nagy galibát okoztál! – jegyezte meg Marc nekem szemrehányóan.

- Nekem te csak ne prédikálj.

Egy nagy tál tésztával tértem vissza. Valami ócska film felénél tartottunk mikor megszólalt a vezetékes telefon. Intettem Marcnak fejemmel, hogy menjen és vegye fel.

- Helló Niall. – köszön a bátyám a telefon másik végén lévő Niall-nek. – Hogy tudok-e valamit Raine-ről?

Felém fordította fejét és kérdőn rám mered. Én csak határozottan megráztam a fejemet.

- Sajnálom, de nem!- mondja bátyám némi undorral az arcán, amiért hazudnia kell. – Nem tudod, hogy hová ment és teljesen kiakadtál? Már felhívtad a szüleinket és ők sem tudják? És még az egyetemen is kerested? Niall sírsz? Jó oké haver elhiszem. Ha tudok valamit, akkor hívlak. Légy erős!

Marc lecsapta a kagylót és mellém huppant a kanapén. Rosszallón méregetett. 

- Raine ennél lejjebb nem süllyedhetsz. Nem értem még mindig mért tetted!

- Mit nem értesz ezen? – kérdezem. – Egyszerűen elegem lett ebből. Bárhová megyünk, megrohamozzák az újságírók és a rajongók. Cafkának és pénzéhesnek hívnak. Utálnak a rajongók és olyanokat írogatnak nekem, hogy felfordul a gyomrom a szavaiktól. A jó múltkor egy rajongó hozzám vágta a cipőjét. Jövő héten mi lesz. Összevernek az utcán?

Vállára hajtottam a fejemet és előtörtek könnyeim. Nem akartam sírni, mert az a gyengeség jele, de nem tudtam visszafogni.

- Sajnálom!

A kanapén ébredtem reggel. Hátam fájdalmas vészkiáltásokat hallatott miközben felkeltem a rozoga kanapénak nevezett tákolmányról. Olyan kinézettel, mint aki éppen most menekült el az emberrablójától. Felültem a konyhapultra és kérőn néztem Marcra, hátha hoz nekem egy kávét.

- Ez nem a Horan rezidencia. Itt ki kell szolgálnod magad!

- Fhhh. – fújtam rá és fájdalmasan feltettem egy kávét főni.

Kiöntöttem a kávét a bögrémbe és palacsintát falatozva a rádiót hallgattam.

- Este jövök. - nyomott puszit arcomra Marc és már ki is viharzott az ajtón. 

A nap nagy részét az egyetemen töltöttem szerencse, hogy a bátyám lakása csak 3 km-re van. A sok tanulásnak hála már a jövő héten kezdhetem a gyakornoki oktatást. Részt vehetek már műtéteken is.

A felhajtón már ott ált a bátyám autója és egy másik nagyon ismerős kocsi. Mikor beléptem csak akkor jöttem rá, hogy az a jármű nem másé, mint Niall-é. A kanapén ült szemben az ajtóval és amint meglátta, hogy bejövök rajta felpattant és elindult felém.

- Marc mi a frászért mondtad el, hogy itt vagyok? – kérdeztem és az ajtó felé hátráltam.

- Még csak 2 napja vagy itt, de már kikészítesz a fancsali képeddel! 

- Oh sajnálom! Legközelebb leugrom a hídról és nem a bátyámat hívom segítségért!

- Ne viccelődj ilyennel Raine! – nézett rám vörös szemeivel Niall.

Nem tudtam megállni. Oda rohantam hozzá és átöleltem. Beszívtam az illatát és hülyének érzetem magamat. Pár nap a semmiért. Összesen 2 napot bírt ki nélkülem én még ennyit sem.

- Visszajössz?

- Nem. – ráztam meg a fejemet és táskámat a földre dobtam.

- Akkor mit szeretnél. Mond és megteszem.

- Hogy mit szeretnék? – tűnődtem. – Egy helyet ahol nem zaklatnak a rajongóitok. Egy helyet ahol csak ketten lehetünk. Egy helyet ahol nem számít ki vagy. 

- Ilyen helyet tudod, hogy nem tudok teremteni. – rázta fejét.

- Akkor adj egy kis időt, egy kis teret. – mondom. – Befejezem az egyetemet és utána minden jobb lesz. 

- És ha találsz valakit, aki jobb nálam? Mit is beszélek biztos, hogy találtál már jobbat nálam!

- Niall szívem! – lágyan végighúztam kezemet karján és megszorítottam kézfejét. – Figyelj rám. Nincsen más és nem is lesz! Ígérem, hogy visszamegyek és minden jobb lesz, mint előtte. De ez most ebben a pillanatban nem megy! Itt van nálad a gyűrű?

- Persze. – mondta és elővette farzsebéből.

- Húzd az ujjamra. – mondtam. 

Nem kérdezett csak csináltam. Felhúzta kezemre jegygyűrűnket és ajkamra csókot nyomott.

- A gyűrű a kezemen lesz jelezve mindenkinek, hogy a szívem foglal. 

- Nem sok férfit tart távol egy gyűrű. – mondta Niall.

- Akkor majd én távol tartom. – mondtam. – Ígérem, hogy hűséges maradok. Csak bízz bennem!

- Bízom. – mondta majd ujjaink összekulcsolva estek mellénk. – Csak nem akarlak elengedni.

- Ez a búcsú nem örökké szól. – mondom. – Visszamegyek, az életemre esküszöm, csak kell egy kis idő!

  Egy utolsó csókkal távozik. Nézem, ahogy elhajt az autóval.

- Mit tettem. – rogytam le a kanapéra.

- Elűzted magad mellől az egyetlen embert, aki szeretett tiszta szívéből. – emlékeztetett Marc arra, ami számomra is teljesen világos volt. Egy barom vagyok.

*Egy év és három hónap múlva*

Ki gondolta volna, hogy kibírom? Niall napjaim része lett mégis nem volt körülöttem. Nem beszéltünk, nem írtunk csak ott volt. A szívemben. Elvégeztem az egyetemet és friss diplomámmal magam mögött hagyva az egyetemet vonatra ültem és egyenesen Niall lakására indultam. Szeptemberben New Yorkba kell költöznöm, mert ott kaptam főorvosi állást. Amiről eddig csak álmodtam megvalósulhat, már csak a vezetéknevemet akarom megváltoztatni. A gyűrűt, amit Niall adott egyetlen másodpercre sem vettem le és szerelembe sem estem, mert megtartottam az ígéretem. Izgatottan nyitottam ki a kerítés ajtaját és rohanva tettem meg az utat a bejárati ajtóig. Hangosan kopogtattam – vertem az ajtót, mint egy félőrült – és mikor Niall kinyitotta az ajtót ledobtam csomagjaim és ajkára tapasztottam ajakamat.

Nem tétovázott rögtön visszacsókolt és ebben a nyári melegben izzott körülöttünk a levegő. Alig kaptam levegőt. Nem tudtam betelni az érintésével, az illatával és a csókjai ízével. Egyszerre akartam bepótolni az elvesztegetett majd másfél évet. A hálószobája felé rángattam. Hanyatt dőltem az ágyon és magammal rántottam. Csak addig váltak el ajkaink, míg áthúztam fején a pólóját. 

- Tudod meddig vártam erre a pillanatra. – mondta zihálva, míg kicipzárazta ruhámat. 

- Sajnálom. – mondom. – De már menni fog. Megbirkózom minden akadállyal és nem leszek többé gyenge. 

- Jó ezt hallani. 

- Niall lehet, hogy tévedek, de az életemnél is jobban szeretlek!

Majd megcsókoltam. Hosszasan és lágyan ahogy az esküvőnkön fogom majd és életem minden percében amikor csak akarom, mert az övé vagyok és ő is az enyém. 

Giffek 03. ~ One Direction

Sziasztok!

Fogalmam sem volt, mivel rukkoljak elő, még a verseny kihirdetése előtt, ezért gondoltam, hozok pár One Direction giffet, ugyanis tele van velük a számítógépem.

kék szemekkel is meggyilkol*-*

Niam*-*

Lirry *-*

Ziam hug*-*

1D-s vágyait kiélve, puszil mindenkit:
LTP